2. rész

Íme a 2. rész, habár tudomásomra jutott, hogy páran elolvasták az első részt, kommentelni mindenki lusta.:D Ha tetszett, akkor egy pipát nyomjatok. Min. 5-6 pipa után jön kövi rész. Köszönöm:)))

Izgatottan kattintottam az új üzenetre. Reméltem, tudok beszélgetni Olivérrel, és még 1000-szer bocsánatot kérni az éttermi bakiért. A gyors internetem 3 perc múlva meg is nyitotta az üzenetet, ám ekkor lehervadt reményteli vigyorgásom az arcomról. Az üzenetek feladója közel sem a szőke adonisz volt - hanem legjobb barátnőm, Lau. Kicsit csalódottan, de elolvastam a rövid üzit, amit mint kiderül az üzenetből, azért facebook-on írta, mert tönkrement a telója. Azt kérte találkozzunk, mert óriási híre van. Nem akartam őt lerázni, így összeszedtem a maradék kis energiáimat, és megdumáltunk egy időpontot a szokásos Starbucks kávézónk előtt.

-Mondd már, mi olyan fontos - kezdtem faggatni, majd kinyitottam a nagy Starbucks logóval ellátott üveg ajtót, és sorba álltunk.

-Nem fogod elhinni, hogy hol kaptam állást! - lelkendezett.

-Várjál már, mi lett az előző melóddal? - csodálkoztam, ugyanis Lau nagyon rég óta dolgozott egy kozmetikai cégnél, mint "ötletgyáros". Én csak így hívtam. Ő találta ki a különböző mintákat, festékeket és módszereket a műkörmökhöz. Nem egy megeröltető munka, csak sok kreativitást ígényelt, de ha valaki kreatív, akkor az Lau barátnőm!

-Hát, valami újításra vágytam, és jelentkeztem pár állásra... és felvettek a legjobba, amit csak kinézhettem! - lelkendezett tovább, és közben elkészültek a kávéjaink, és leültünk egy kis fotel szerűségbe a kávézóba.

-Szóval, mi is ez az új álommeló? - kérdeztem már komolyan, mert inkább szerettem volna megtudni és hazamenni.

-Az RTL-nél fogok dolgozni! Stylistként! - mondta már visítva, mire pár ember oda-oda figyelt, de én egy kis mosollyal jeleztem nekik, hogy semmi probléma nincsen.

-Azta Lau! Ez tényleg... csodálatos - keresgéltem a szavakat, és ettől a hírtől tényleg kicsit én is lelkesebb lettem, mint a találkozó elején.

-Már az idei x-Faktorban is dolgozni fogok! Én fogom öltöztetni a versenyzőket, a zsűrit, a műsorvezetőket, mindenkit! El tudod hinni? - mesélt tovább, mire elhatároztam magamban, hogy ha már eddig sohasem, idén ha csak a ruhák miatt is, de nézni fogom az x-faktort.

-Gratulálok Lau! Tényleg. Büszke vagyok rád, hogy mindig megtalálod a legjobbat magadnak. Adhatnál pár tanácsot nekem is - mondtam, és az utolsó mondatnál picit lehajtottam a fejem, mert a reggeli malőr jutott eszembe a főnökömmel, aztán az elmémet megbabonázó Olivérrel.

-Hahó, hahó! Föld hívja Victoriát! - csettintgetett Lau, amiből arra véltem következtetni, hogy egy kis időre elbambultam Olivérről való ábrándozásom során.

-Tessék? Ne haragudj, mit mondtál?

-Azt, hogy szerintem indulnod kéne az versenyben. A hangoddal szerintem simán bejutnál, sokat lehetnénk együtt, és nem mellesleg jó adag önbizalom dopping lenne neked - mondta Lau, mintha természetes lenne, hogy belemegyek, és kiállok majd 500 ember elé, plusz 4 szigorúan fürkéző tekintet elé énekelni.

-Na ez az ami abszolúte ki van zárva - adtam Lau tudtára, majd lassan pakolászni kezdtem, jelezve neki ezzel, hogy menni szeretnék.

-Hát jó - állt fel Lau is a székéből - de azért kérlek gondolt meg! De komolyan! Nincs már sok időd jelentkezni.

Elbúcsúztunk, majd hazafelé vettem az irányt. A metrón hazafelé fülhallgatóval a fülemben hallgattam az egyik kedvenc számomat, a Read all about it-ot, és arról ábrándoztam, milyen jó lenne, ha lenne bátorságom kiállni a faktorban. Ha még lenne is, tuti elrontanám a szöveget, vagy elesnék a színpadon, vagy bármi amivel beégethetem magam. De végülis egy próbát megér, maximum lefizetem az RTL-t, hogy le ne merjék adni a TV-ben.

Hazaérve írtam egy sms-t Launak, hogy benne vagyok, de a döntés változtatás jogát fenntartom. Lau csak egy kacsintós smilet és egy szívet írt vissza, és már küldte is a válogató pontos időpontját. Első válogató: 2013. augusztus 1-e.

Remek. Pont a szülinapomon.

*

Teltek a hetek, és egyre közelebb voltam a válogatóhoz. Az idő múlásával én is egyre izgatottabb lettem, már végre én is akartam ezt az egészet. Nagyon komolyan készültem, Passanger Let Her Go című számát dolgoztam fel, és gyakoroltam éjjel nappal. Az egyetemen nyári szünet volt, ami sajnos nem túl hosszú. Ha bejutok a showba, és komolyan menni fog ez a dolog, akkor halaszthatok egy félévet, és semmi bonyodalommal vagy következménnyel nem jár. És ha tényleg menni fog, akkor megéri, hogy végre teljesítsem a vágyaimat.

A válogató előtt egy nappal aludni sem bírtam az izgalomtól. Folyamatosan a dalom járt a fejemben, amit már annyiszor hallgattam és énekeltem el, hogy szerintem életem végéig tudni fogom a szöveget. Éjjel 3-kor sikerült behunynom a szemem, de csak alig 5 órát tudtam aludni, aztán kipattant a szemem, és olyan magabiztosan ébredtem a kellemesen meleg nyári reggelen, mint még soha. Végre eljött a válogatás napja!

1. rész

Következő rész minimum 5 hozzászólás után jön (gondolom érthető, feleslegesen nem töröm magam). Jó szórakozást!

Egy újabb teljesen átlagos napra ébresztett a telefonom. Kómásan nyomtam ki Avicii Wake me up című számát játszó kütyümet, és lassan kikecmeregtem az ágyamból. Első utam, mint mindig, a fürdőszobába vezetett. Fogat mostam, kivasaltam a hajam, feldobtam egy szerény, de szép sminket, majd a szekrényemben kezdtem kutakodni. Felkaptam a szokásos munkaruhám, és egy váltó farmert és pólót is bedobtam a táskámba. Ezután megfőztem a reggeli kávémat, jó sok tejhabbal, és még az indulás utolsó pillanataiig kortyolgattam. 8 órakor kiléptem a 4. emeleti lakásból, bezártam mind a 3 zárat rajta (talán kicsit paranoiás vagyok), és elindultam melózni. A lépcsőházban, mint mindig, ma reggel is találkoztam a kettővel alattunk lakó nyugdíjas házaspárral, akik ma is nagyon kedvesen fogadtak. Felszálltam a buszra, és elindultam a Bárány utcai étterem felé. Ahogy beértem, a főnököm, Zoli már nagyon várt, ugyanis ahogy meglátott, felpattant a kis bárszékről, ahol üldögélt és nagy léptekkel indult meg felém.

-Hol voltál? - kérdezte és az órájára mutogatott. Én csak kérdőn néztem rá, majd én is az órámra néztem, ami 8:33-at mutatott.

-3 perc miatt vagy így kiakadva? - tettem fel a kérdést, de már akkor megbántam, mikor kimondtam.

-A munkaidőd fél 9-kor kezdődik! Nem előbb nem később! Nem tűröm, ha késel! - oktatott ki, már szinte üvöltve. Fogalmam sem volt, mitől kapta fel így a vizet, sosem szokott ilyen lenni. 3 perc pedig tényleg nem a világ vége.

-Rendben, megértettem... akkor megyek is - zártam le a vitát, és felkötöttem a sötétbordó kötényt, ami a pincérek felszereléséhez tartozik. Bementem a konyhába egy tálcáért, és elkezdtem a reggeli pár kósza vendég poharát összeszedegetni.

Már csak fél óra volt a munkaidőmből, és már nagyon fáradt voltam. A pincérkedés kemény meló, pláne, ha még az idióta vendégeket is el kell tűrnöd. Épp a pultot törölgettem, mikor két srác lépett be a vendéglőbe. Mind a kettő, meg kell hagyni, nagyon jól nézett ki. Az egyikőjük biztos, hogy félig japán, vagy kínai volt, de a szebbik féle. Sötét haja, szemei, és kreol bőre volt. Fekete póló és bőrdzseki volt rajta, ami szuper jól állt neki. A tekintete üde, vidám és közben sármos volt, ahogy végig fürkészte a helyet üres hely után kutatva. A másik srácnak sötét szőke haja, és hófehér bőre volt. Rajta világos nadrág, laza bakancs és egy Mickey Mouse-os pulcsi volt. Jellegzetes arcvonásai, és gyönyörű férfias karizmai voltak, pont amennyire kell. Ő inkább kisfiúsabb volt, mint a mellette álló haverja, de mégis sokkal jobban tetszett. Ő nem nézett fel, telefonját nyomkodta. Csak néha-néha mosolyodott el, ha valami vicceset látott a képernyőn.

Miután megcsodáltam őket, visszaszálltam a földre, és folytattam a munkám. Két narancslevet, és egy kólát készültem kivinni az egyik asztalhoz, de ahogy felemeltem a tele poharakkal megrakott tálcát, megbotlottam, és az egész egy vendég felsőjén és kicsit a nadrágján is landolt, én pedig orra estem. Nem fájt semmim, csak a szégyentől tudtam volna elsüllyedni. Feltápászkodtam, és egy óriási segítőkész kéz nyúlt felém. Lassan felnéztem "megmentőmre", és az imént érkezett szőke herceget véltem felfedezni. Bizonytalanul megfogtam a kezét, és felálltam. Világos szemébe néztem, egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra köszönet képpen, majd rájöttem, hogy szegényt telibe leöntöttem.

-Úristen, ne haragudj. Hozzak valamit amivel le tudod törölni? - szabadkoztam, de látta az arcomon, hogy fogalmam sincs, mit kéne most tennem.

-Nem kell köszi. Elmegyek a mosdóba - mondta, majd egy laza mosollyal elment mellettem a mosdók felé, én pedig megkönnyebbültem, hogy ennyivel elintézte a dolgot. Feltakarítottam a kiömlött üdítőket, és inkább a konyhában kezdtem intézkedni. Viszont nem bírtam kiverni őt a fejemből, nem hagyhattam ennyiben a dolgot. Beszélni szerettem volna vele, de féltem, csak megint leégetem magam. Így inkább a jól bevált szerepnél maradtam, így nem lehet nagy baj.

-Kértek még valamit? - kérdeztem őket az asztalukhoz lépve, miközben a már elfogyasztott italuk üres poharát tettem a tálcámra.

-Egy bocsánat kérést - nézett fel a telefonjából a szőke, mire a másik halkan nevetett egyet.

-Mondtam már, hogy ne haragudj. Tényleg véletlen volt. Általában nem szok...

-Jó jó nyugi, nem kell magyarázkodnod - vágott a szavamba, mire egy nagy sóhajtást követően alig láthatóan bólogattam, és ismét hálás voltam neki, hogy a szavamba vágott, mielőtt valami hülyeséget mondanék. Egy halvány mosollyal illetett, majd visszanézett a mobilja képernyőjére.

-Egyébként Olivér vagyok. Patocska Olivér - szólalt meg olyan váratlanul mögöttem a szőke gyönyörűségem, miközben a pultnál álldogáltam, hogy összerezzentem.

-Szentesi Victoria. De hívj csak Viccnek - mutatkoztam be és kezet nyújtottam, amiről azt hittem, elég hülye ötlet volt, de ő ezt szerencsére nem így gondolta, mert olyan finoman, mintha csak egy porcelánbaba lennék, megfogta a kezem, és megrázta.

-Még biztosan találkozunk - ez volt a végszó, mert nem tudtam reagálni, sarkon fordult és kiviharzott az ajtón barátjával együtt.

"Még találkozunk." Ettől a mondattól a hideg is kirázott, de csak is jót jelenthetett, hogy még láthatom valaha ezt a tökéletes embert! Sosem mondtam még ilyet, de tényleg tökéletesnek láttam őt. A hiú ábrándokat viszont hamar elhessegettem, mert tudtam, nem szabad ugyan azt a hibát elkövetnem, mint azelőtt.

A szokásosnál is jobban siettem haza, végig Olivéren járt az agyam. Első dolgom volt, miután ledobtam a cipőm és a táskám az előszobába, hogy rákeressek és bejelöljem ismerősnek. Nem telt el 10 perc, és egy új ismerőssel - és egy új üzenettel lettem gazdagabb.