12. fejezet

Meghoztam a 12. részt annak örömére, hogy a Class fm ma lejátszotta a fiúk új számának, a You've Got It-nak a magyar verzóját, ami az Álmodj még címet kapta.:) Holnap 10-15 óráig kívánságműsor, szóval mindenki komizzon, hívjon, küldjön sms-t a Class Fm-nek, hogy minnél többször adják és mindenki hallhassa végre a várva várt soont!!!:)))
A részhez jó szórakozást, nagyon örültem a kicsivel több pipának az előző részhez, és a 2400 oldalmegjelenítést is köszönöm!:)
Sok komit pipát várok ehhez is ha tetszett^^



A lakás tele volt x-faktorosokkal, és piával. A fiúkon kívűl az összes döntős ott volt, és még Tóth Gabit is megtaláltam a tömegben. Lassan fürkésztem végig a Boneless című számra tomboló tömeget. Ákos, és Maykee őrültek módjára integettek, és Tomi is átverekedte magát a tömegen, hogy odajusson hozzám. Már egyikük sem volt szomjas, az biztos.

-Mi van itt? - üvöltöttem oda Tominak, mikor közelebb ért.

-Megünnepeljük az uccsó első show előtti estét - nyögte ki az értelmes mondatot, majd lehúzott még egy felest a torkán - vagy valami ilyesmi - fejezte be, majd kézen ragadott, és bevonszolt a tömegbe. Lerángatta rólam a kabátomat, és ledobta a kanapéra. Magához húzott és mozogni kezdett a zene ütemére.

-Öm... nekem ehhez sokat kell innom - toltam el magamtól röhögve, mert nagyon vicces volt egyedül józanul állni a részeg tömegben. Kimentem a konyhába, és válogatni kezdtem a sok pia közül. A Kalinka, Jack Daniels, Martini, Fütyülős, bor, pezsgő, sör és a mellé járó kóla, narancslé és sprite közül a vodkanarancsra esett a választásom. 3 pohár elfogyasztása után már éreztem a jót, és bementem a többiekhez táncolni és végre elfejteni minden rosszat, őrlődést, stresszt bennem. Úgy döntöttem, nem rontom el senki kedvét, és félre dobtam az ötletem a fürdőről, és az alvásról.

Ahogy zajlott a buli, lassan Sziki és Ya Ou is megérkeztek, és nem kellett 10 perc, hogy ők se legyenek józanok. Ya Ou-val hülyeségekről beszélgettünk, amibe egyre többen csatlakoztak be. A sok röhögés után mindenki táncolni kezdett, és együtt énekeltük Avicii Hey Brother című számát. Tomi egyre közelebb húzott magához, és a végére már elég erotikus mozdulatok közepette táncoltunk, de miután már egy-két sör, és egy pohár finom Martini is lecsúszott, már nem igazán érdekelt.
Egyszer csak Bennyt is észrevettem a táncoló emberek gyűrűjében, szóval már csak egy bandatag hiányzott, még pedig a szőkeségem. Nem kellett 3 perc, hogy őt is kiszúrjam a tömegben, amint Anikóval táncoltak igen csak összemelegedve. Akkor és ott egy pillanatra kijózanodtam, tisztában voltam vele, hogy ez az egész nem helyes. Keszekusza érzelmekkel és gondolatokkal vezérelve próbáltam Tomival együtt Olivérék közelébe kerülni, és mikor már Olivér is meglátott, folytattam a táncot Tomival. Ő nem tudta, mire megy ki a játék, de ezt kihasználva hagytam neki, hogy csinálja, amit szeretne. Néha puszilgatni kezdte a nyakam, és a keze is olykor lejjebb csúszott a kelleténél. Észrevétlenül nézegettem Olivért és partnerét, akik hasonló táncot jártak, mint mi, csak ők egy pillanatra sem haboztak: Anikó fél perc kihívó táncmozdulat sor után lekapta szőke táncpartnerét! Látszott, hogy a srácot meglepte a dolog, de egy pillanatra sem ellenkezett, és intenzíven csókolt vissza a lánynak. A lábam földbegyökerezett, szemeim azonnal könnybe lábadtak. Gyomrom görcsölni kezdett, amitől reflex szerűen raktam hasamra a kezem. Tudtam, hogy ez egy féltékenységi játszma, de nem gondoltam, hogy idáig fajulnak a dolgok. Az alkohol hatása miatt olykor megszédülve próbáltam kitörni a tömegből, friss levegő után esedezve. Az erkély felé sietve Benny és Ya Ou pillantását is elkaptam, amik arról árulkodtak, hogy végignézték az egészet.
Végre kiértem az erkélyre, és a korlátnak támaszkodva vettem mély levegőt. Próbáltam egyenesen megállni, de sehogyan sem bírtam. Sírva, mintha forogna körülöttem minden, rogytam a földre és temettem arcomat a tenyerembe. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek most, arra vágytam, hogy vége legyen ennek a rémálomnak, és felébredjek. Időérzékem nulla volt a jelen helyzetben, így nem tudom mennyi után emeltem fel a fejem, és a tömeg még mindig ugyanúgy táncolt, és nevetett, én pedig még mindig zuhogó könnyekkel ültem kint egyedül a teraszon.
Kis idő múlva mindkét karomat egy másik, erősebb kéz ragadta meg és állított a lábamra. Kábultan néztem fel Olivér szemeibe, aki szintén az alkohol hatásától csillogó szemekkel nézett vissza rám, de ő legalább tudott állni a lábán.
Mikor már biztosabban álltam a lábamon, elengedte a karomat, és letörölte a könnycseppeket az arcomról. Hajamat kezdte igazgatni, hogy ne lógjon az arcomba.
-Hagyjál már békén! - szó szerint kitéptem magam a karjai közül, amitől kicsit meginogtam, de a korlát megtartott a hátam mögött. Olivér nem értette a viselkedésemet, de ennek ellenére, mikor látta, hogy lábaimra nem számíthatok, egyik kezével közelebb húzott magához a derekamnál fogva, és megtartott, hogy ne szédüljek el.
-Miért csináljuk ezt egymással? - kérdezte arcomat simogatva, amivel nyugtatgatni próbált. Mélyen nézett a szemembe, amitől még jobban megzavarta az elmémet, mint amennyire már az alkohol tette.
-Nagyon fájt - nyögtem ki a szavakat a számon keservesen. Próbáltam zavart elmémből a gondolatokat értelmes mondatokká formálni, de nem igazán jött össze.
-Micsoda? - kérdezte halkan a tökéletesen belőtt sérójú álom.
-Az előbbi - utaltam az Anikóval váltott csókjukra, és ismét egy könnycsepp futott végig az arcomon. Hangom elcsuklott a végére.
-Sajnálom - szűrte ki halkan a szavakat a fogai közt. Őszintének tűnt, mégis sablonosnak. -Nekem is fájt, amit láttam - nézett hátra Tomira, aki most egyedül ült a kanapén, és telefonját nyomkodta, egy pohár whiskyvel a kezében.
Lehajtottam a fejem, és csak élveztem, hogy Olivér ott van velem. Élveztem keze biztonságot sugárzó fogását a derekamon, és az arcomat cirógató ujjainak érzetét. Egy pillanatra enyhített kezeinek tartásán, és olyan érzésem volt, hogy mindjárt megfordul és visszamegy a lakásba. Hirtelen kaptam keze után.
-Ne engedj el - kérleltem, és egy pillanatra 3-at láttam a szőkeségből, és hányingerem lett.
-Nem engedlek - mondta megnyugtató, bársonyos, mély hangján, és szorosan ölelt magához. Fejem a mellkasához szorítottam és mélyen szívtam be isteni illatát. Nem tudom, hogyan csinálja, de rögtön jobban lettem, és úgy éreztem, nem léteznek számomra problémák. Itt van ő, itt vagyok én, és az ölelése, és izmos felsőtestének érzése minden gondot elűz ebből a világból. Tökéletes pillanat volt. Az olyan pillanatok egyike, mikor azt kívánod, bárcsak sohasem érne véget.
Hálás voltam neki, mert ölelésének kellemes szorításából továbbra sem engedett. Mikor már egy ideje ugyan úgy álltunk, próbáltam őt még közelebb tudni magamhoz, és még szorosabban fűztem össze ujjaim a háta mögött, ezzel még közelebb húzva őt. Kezét a hátamon tartotta szorosan, néha pedig megsimogatta azt, vagy derekamon pihentette.
Régóta élvezhettem ölelését, amikor lassan kezdett engedni belőle. Én továbbra sem akartam őt elengedni, így kis küzdelem után tudta szétszedni ujjaim a háta mögött.
-Gyere, menjünk aludni - végleg kiszállt az ölelésünkből és egy puszit adott a homlokomra. Én csak bólogattam, mint egy kisgyerek, akinek az anyukája mondta, hogy ideje lefeküdni. Finoman kulcsolta össze ujjainkat, és elkezdett kivezetni az ajtó felé a nappalin át, a többi ember között. Ő már tudta irányítani mozdulatait, én viszont továbbra is az alkohol részegítő hatása alatt voltam. Ya Ou megállított minket az ajtó előtt, és rövid beszélgetést váltott Olival.
-Jól van? - kérdezte aggódóan Ya Ou.
-Persze, csak sokat ivott, és kimerült. Elmegyünk aludni - mondta Olivér, és egyik kezét még mindig az enyémmel kulcsolta össze, másikkal pedig derekamnál karolt át. Ettől minden egyes alkalommal a hideg rázott.

Olivér hívta a liftet, mert tudta, hogy nem lenne könnyű most elindulni velem felfelé, egy emeletet sem. Beértünk a lakásba, ahol már olyan fáradt voltam, hogy szemeim szinte magától csukódtak le. Annyit még észleltem, hogy Olivér a saját szobája felé sétál velem. Az ajtó előtt hirtelen szédültem meg, és egy pillanatra minden elsötétült, és a kép csak nagyon lassan tisztult ki. Akkor már Olivér karjaiban voltam, és a szobájában voltunk. Lefektetett az ágyra, és rám húzta a takarót.
-Szép álmokat - köszönt el és kifelé indult, de szerencsére még időben reagáltam, és pont elértem a kezét, és meg tudtam fogni.
-Ne menj - kérleltem ismét kisgyerek módjára, mire ő egy cuki félmosollyal nézett vissza.
-Aludjak veled?
-Igen - mosolyodtam el, de szemeim már nagyon nehezen bírtam nyitva tartani. Olivér lassan feküdt le mellém az ágyába.
-Holnap emlékezz erre - súgta fülembe a szavakat. Oldalt feküdt, és engem nézett. -Bújj ide - pózt váltott, és hanyatt feküdt, hogy oda tudjak feküdni. Szorosan húzódtam mellé, és fejem a mellkasán pihentettem, és szorosan öleltem át a derekánál. Ő egyik kezét a hátamra tette, másikkal pedig a kézfejemen rajzolgatott mintákat az ujjaival.
-Ez semmit sem jelent - mondtam halkan, és nem láttam, de éreztem, hogy Olivér elmosolyodik.
Pár másodperc múlva már mély álomba szenderültem.

11. fejezet

Bocsi, picit késve, de itt a 11. rész.:) Péntek este Hartán voltam koncerten, nos nem fűznék hozzá semmit, jézusatyaúristen, legjobb koncert.:))) Aki kiváncsi az élménybeszámolómra, ITT elolvashatja.
A részről annyit, hogy lehet, picit rövidebb lett, mint az eddigiek, de a következő már hosszabb lesz. Sok pipát, komit várok szeretettel.



Benny állt az ajtóban olyan meglepett fejjel, mint aki még sohasem látott két embert csókolózni.

-Ő... bocs a... zavarásért - hebegte, amikor látta Olivéren, hogy a legrosszabb pillanatban sikerült betoppannia. Arca még furcsább lett, mikor a nappali felé nézve megpillantotta a 2 whiskys poharat is, és az üveg meglehetősen hiányos tartalmát. Láttam, hogy Oli kicsit ideges lett, én viszont finoman eltoltam magamtól és arrébb léptem. Elmentem mellettük a fürdő irányába. Nem akartam elmenni, de éreztem, hogy most kicsit egyedül kell hagynom őket, így a mosdó tűnt a legjobb döntésnek. Visszanéztem, és láttam hogy a két srác beszélgetni kezd, és Olivér hadonászva magyaráz a másiknak, de egyáltalán nem rá volt dühös, csak a helyzetre. Még figyeltem őket pár pillanatig, de hamar lerendezték, és le is pacsiztak egymással, és pár perc múlva már röhögtek is valamin.

Nem tudtam merre vannak vagy mit csinálnak a fiúk, de kíváncsiságom eluralkodott felettem, és Olivér szobája felé vettem az irányt. Pontosan tudtam, melyik az, hiszen volt szerencsém már az ágyában aludni. Beléptem, és habár nem számítottam semmi változásra, meglepően ugyan olyan volt a szoba, mint amilyenre emlékeztem. Pár plakátot, és képet kezdtem nézegetni, amikor hallottam, hogy nyílik mögöttem az ajtó. Gyorsan pördültem meg ilyettemben, de kellemeset csalódtam, és a szőke herceg állt az ajtóban. Becsukta maga mögött az ajtót, és elfordította a zárban a kulcsot. Nagy léptekkel indult meg felém, és ahogy közel ért hozzám, azzal a lendülettel kezdte falni ajkaim az övével. Egyre hevesebb csókolózásba kezdtünk, és a nyelve bebocsátásért esedezett, amit kisvártatva meg is adtam neki. Lassan kezdtünk a fal felé sétálni, majd mikor odaértünk, nekitolt a falnak és úgy folytattuk. Egyik keze biztonságot sugárzóan fogta a derekam, másik pedig az arcomat csiklandozta. Én előző mozdulataim ismételtem, és két karom átfontam a nyakán. A csókja érzéki volt, szenvedélyes, erőteljes, de közben mégis finom és lágy. Pontosan tudta, mikor mit kell csinálnia.
Csókváltásunk több percig is eltartott. Levegőhiány miatt megszakított csókcsatánk után a nyakamat kezdte érzéki csókokkal illetni, én pedig átadtam magam neki. Eddig derekamon tartott kezét most ismét lejjebb csúsztatta, és kellemes táncot járt a hátsómon, másik kezének ujjai pedig hajammal játszottak.

Egyszer csak kopogás hallatszott az ajtón, és Olivér belenevetett a nyakamba, amitől hűs lehelete elárasztotta az előbb még csókjaival ellepett területet, és végigfutott a hideg a hátamon.

-Az univerzum ennyit engedett - engedett el.
-Ya Ou?! - mondtuk egyszerre Olival, mikor ajtót nyitott. Mindketten Bennyre számítottunk.
-Bocs, csak azért jöttem, hogy kértek-e pizzát? Rendelünk valami vacsit Bennyvel - tette fel a kérdést, és egy pizza étlapot tartott maga előtt.
-Aha, persze - válaszolt Oli -Hawaii? - nézett rám, én pedig csak bólogattam.

Mire megjött a pizza, már minden bandatag hazajött, és együtt fogtunk a vacsorához. Olivér szemben ült velem, és evés közben többször akaratlanul is Olivérre néztem, aki ezt ugyanígy tette. Volt, hogy egymásra mosolyogtunk, vagy mindketten elnevettük magunkat.
-Oké, miről maradtunk le? - kérdezte Ya Ou kíváncsian. A velem szemben ülő adonisszal egymásra néztünk, és mindketten a másiktól vártunk választ. Haraptam egyet a pizzámból, így Olira hárult a feladat.
-Semmiről - adott egyszerű választ, és ő is harapott egyet.
-Arra jöttem haza, hogy smárolnak - közölte Benny, mire Olivér gyilkos pillantást vetett rá, én pedig majdnem félrenyeltem a falatot.
-Tesó, azt hiszem, megbeszéltünk valamit, nem? - vágta hozzá Olivér, és senki sem értette, miről beszélnek.
-Ne haragudj, azt hittem... ők már csak tudhatnak róla, nem? - mutatott körbe az összes jelenlévőre, Olivér pedig kezeibe temette az arcát egy "Ahj" kíséretében.
-Jó, tök mindegy - vágta be a durcát a szőke, én pedig nem mertem megmukkanni.

Nem értettem az egészet. Olivér megkérte Bennyt, hogy ne beszéljen a csókról? Titkolni akarta? Teljesen összezavarodtam, és hirtelen bevillant az agyamba a kép Oli szobájából is, amit még az első közös x-faktoros buli után láttam. Egyre idegesebb lettem. Úgy éreztem, ha még egy percig itt maradok, akkor kitör belőlem a hiszti és a sírógörcs. Hogy ezt megelőzzem, gyorsan felpattantam a helyemről, felkaptam a cuccom, és kiviharzottam a lakásból. Lefutottam a lépcsőn, és nyitottam volna be a lakásba, amikor Benny kiáltását hallottam az emeletről.
-Várj már meg! - futott le a lépcsőn, és mikor mellém ért, fújtatva támaszkodott meg a térdein.
-Váó, azért nem volt ekkora a távolság - böktem oda neki kicsit cinikusan. Nem tudtam most normálisan beszélni, és őszintén szólva sajnáltam, hogy ezt most Benny kapta meg.
-Mi volt ez az egész? - kérdezte már felegyenesedve.
-Ne tőlem kérdezd. A drága barátodnak fogalma sincs, hogy mit akar - tettem keresztbe a kezem.
-Figyelj, ne értsd félre. Nagyon kedvel téged. Csak azért kért meg, hogy ne mondjam el senkinek, amíg még nem biztos, hogy mi is van köztetek... ugye érted? - magyarázta, és a vállamra tette a kezét.
-Ezt ő mondta? - kérdeztem vissza, mert nehéz volt ezt elképzelni Olivér szájából.
-Igen. Tényleg nagyon bír téged... egyébként, hülye, aki nem látja, hogy forr köztetek a levegő - mosolyodott el Bence, én pedig halvány mosolyra húztam a szám, de nem tudtam mit reagálni. Elmondhatnám, hogy azóta vágyom Olivérre, mióta belépett az étterembe, és minden egyes érintése olyan, mint a drog... minden alkalom után egyre többre vágyom... de nem tudtam, megértené-e, vagy nekik ez csak egy "újabb csaja Olivérnek" dolog. A képre Olivér szobájában viszont nem mertem rákérdezni. Talán azért, mert féltem a választól. Féltem, hogy összetörnék belülről. Egyenlőre meghagytam magamnak a tudatlanság örömét.
-Szerinted működne? - tettem fel félve a kérdést, és még magamon is meglepődtem, hogy kimertem mondani. A magas fiúra néztem, aki csak a kisfiús tekintetével nézett le rám továbbra is.
-Őszintén?
-Még jó - boxoltam bele finoman a vállába, mire felnevetett.
-Még sosem láttam egy lányt sem, aki ilyen hatással lenne Oli Úrra... csak hát... - ilyedten néztem rá és vártam hogy befejezze a mondatát -Áh, semmi felejtsd el - legyintett, és elindult volna vissza, ha nem fogom vissza.
-Benny?!
-Semmi tényleg. Én drukkolok nektek - mutatta fel a hüvelykujját, majd kettesével lépkedve a lépcsőn száguldott felfelé az lakásukhoz. Nagyon furcsa érzésem támadt. Biztos voltam benne, hogy valamit elhallgat előlem, és fogalmam sem volt, hogy akarom-e tudni, vagy inkább lépjek túl ezen. Rosszul éreztem magam. Nem vágytam másra, csak egy forró fürdőre, és sok alvásra. Mindjárt itt az élő show, és muszáj összeszednem magam.

Beléptem a lakásomba, de odabent váratlan kép fogadott.

10. fejezet

Tádáá, mosolynap alkalmából itt is az új rész!:) Remélem tetszeni fog, és mindenki rengeteget mosolygott ma. Nekem átlagos napom volt, de rengeteget nevettem ma a barátaimmal.:) Jó szórakozást a részhez, a komik és pipák pedig nagyon jól estek az előző részhez, most még többet kérek!!!:) Köv. rész hétvégén, ha lesz sok pipa.



-Maguk mit keresnek itt fiatalok? Ez magánterület - világított egy nagy, piros betűs táblára az idős férfi, akihez a lámpa fénye tartozott.
-Sajnálom, már megyünk is - válaszolt Olivér, majd szokásához híven kézen fogott, és kivezetett a sötétségből a házak közül az utcalámpák által megvilágított útra, ahol leparkolt.

A hazaút meghitt csendben telt. Mikor a Corvin sétányra értünk, ugyan ilyen csendben sétáltunk fel a 3. emeletig, ahol útitársam egészen Anikóval közös lakásunkig kísért.
-Nagyon jól éreztem magam - mondatomon elmosolyodott, és egy lágy puszit lehelt az arcomra.
-Jó éjszakát - köszönt el, majd még egy szívtipró nézés után fordult meg, és hagyott magamra. A lépcsőfordulóban még visszanézett egyszer, én pedig próbáltam leerőltetni arcomról az idétlen vigyoromat, amit kiváltott belőlem.

Másnap ismét a napsugarak meleg érintésére ébredtem a puha ágyamban. Pár percig élveztem még a melengető Nap érzését, és a következő napon kezdtem agyalni. Már péntek volt. Az utolsó próbák, az utolsó nap az élő show előtt. Rettenetes izgalom fogott el, és a gyomrom percek alatt mogyorónyi méretűre zsugorodott. Több ezer ember fog látni. Nem ronthatom el, végre itt az esély, amire régóta várok. Ezekkel a gondolatokkal tápászkodtam fel, és készültem fel a mai napomra. Egy kényelmes, de csinos szettet húztam magamra, egy pár centi magas őszi bokacsizmával. Nem eredeti, de mégis kedvenc Louis Vuitton táskámba beledobtam a telefonom, a kulcsom, pár zsebkendőt, és pár sminkcuccot, amik nélkül nem lépek ki az utcára.

A Lurdy-ba érve már az összes x-faktoros lázas készülődése fogadott. Egyedül Tomi foglalkozott velem, mikor besétáltam, ugyanis rögtön felém sietett, és egy hatalmas baráti öleléssel köszöntött.
-Neked is szia. Mitől vagy ilyen vidám? - érdeklődtem.
-Nem tudom, de nagyon izgulok - lelkendezett, én pedig csak nevettem a srác viselkedésén.
-Én is - tördeltem az ujjaim.
-Mit fogsz énekelni? - kérdezte kiváncsian.
-Meglepetés - kacsintottam rá egy huncut mosollyal, majd mindketten nevetni kezdtünk a gesztusomon.
-Hát, kíváncsian várom. De most mennem kell - intett oda zenésztársának, majd egy gyors puszit nyomott az arcomra, és elsietett. Ahogy elment, kicsit távolabb a falnak dőlve, zsebre tett kézzel a szőke énekesemet véltem felfedezni, amint felém nézett. Nagy lendületet véve lökte el magát a faltól, mikor látta, hogy észrevettem, és közeledni kezdett. Én is tettem felé néhány lépést, de ekkor Gabi kiáltott, hogy menjek próbálni. Egy "Bocsi" jelzést adtam Olivérnek, aki egy kicsit csalódottan váltott irányt, és ment be egy próbaterembe, ahol Ya Ou-t láttam üldögélni egy puffon.

A próba egész jó hangulatban telt, Gabi elégedett volt velem, aminek nagyon örültem, pláne ezen a napon. A közös produkciót egyszer próbáltunk el, mind a 12-en egy teremben. Mondanom sem kell, a fiúkat nehéz volt összeszedni, hogy ne hülyéskedjék el az egészet, de végül azért csak sikerült elénekelni egyszer a We own the night című dalt.

Próba végén Lili, Anikó, én, és a ByTheWay szinte egyszerre vetődtünk le a Lurdy büféjénél lévő kanapékra. Olivér természetesen egyedül foglalt be egy ülőhelyet, amin fekvő pózban helyezkedett el.
-Gyerekek, én már most elfáradtam - szólalt meg, miközben csukva volt a szeme.
-Pedig még el sem kezdődött - nevetett Sziki, mi pedig bólogattunk. Hát igen, mindenkinek megterhelő volt ez az első komoly próbahét, de hamarosan biztosan belerázódunk.
-Én megyek, szükségem van egy jó hosszú habfürdőre - álltam fel, és a kabátom után nyúltam. Köszöntem és elindultam. Pár méter után Olivér ugrott elém.
-Várj! Nem jössz át hozzánk?
-Most? - kérdeztem meglepődötten. Váratlanul ért a kérdése.
-Igen. Nálunk is tudunk pihenni - hozódott szája arra az édes mosolyra, amit imádok.
-Hát jó, menjünk - Oli még jobban mosolygott, majd visszafutott a kabátjáért, és lepacsizott Ya Ou-val, aki utána rámnézett, és kacsintott egyet. Furcsa érzésem támadt, mintha ellenem szövetkeztek volna, de nem foglalkoztam vele, csak a következő órákon agyalva indultam Olivér után.

-Kérsz valamit inni? - kérdezte Olivér már náluk, amikor kinyitotta a hűtőt, ami tele volt mindenféle finomsággal, aminek gondolom a 90%-a az övé volt. Amíg az italokat készítette elő, én megint körülnéztem a lakásukban, ahol a poszter gyűjteményük azóta már több darabbal gazdagodott. Pár róluk készített rajzot is láttam a lakásban itt-ott.
-Már most nagy rajongótáborotok van - mondtam Olinak, mikor leült közel mellém a zöld garnitúrára, 2 whiskys pohárral a kezében.
-Ez mi? - néztem rá kérdően.
-Mindenki kikészült a próbától - kezdte, és kitöltött mindkét pohárba egy kis italt -Egy kis turbó - adta kezembe az egyiket, én pedig még mindig nem értettem, mit akar ezzel az egésszel.
-Te most akarsz inni? - tartottam felé a poharat, ő viszont meggyőzően bólogatott. Még egy ideig győzködött, majd végül együtt lehúztuk a piát.
A 3 pohár után már sokkal felszabadultabbak voltunk, de még egyáltalán nem részegek.
-Na jó, ideje enni valamit - állt fel Oli mellőlem, de megszédült egy picit, és imbolyogva tette meg az első lépéseket a konyha felé.
-Majd én - nevettem és megelőzve őt, a konyhába siettem, és kinyitottam pár szekrényt rágcsálnivaló után kutatva.
Még keresgéltem, mikor egyszer csak éreztem, hogy a srác besuhant a konyhába, és szorosan mögém állt. Kicsit oldalra fordítottam a fejem, hogy megnézzem, még is mennyi távolság van köztünk, de nem észleltem semennyit sem. Olivér idegtépő lassúsággal és gyengédséggel ért hozzám, és simította el nyakamtól a hajamat. Állát lassan helyezte a vállamra, és suttogva szólt hozzám.
-Találtál valamit? - feje még mindig az enyém mellett pihent, és az illata már megint az elmémet zavarta össze. Lassan fordultam meg és néztem a gyönyörű szemeibe. Ő egy tapodtat sem mozdult, így a távolság nem változott közöttünk. Közeledni kezdett, már amennyire még tudott. Arcom megint kezei közt volt, és úgy cirógatta a szám szélét a hüvelykujjával.
-Nem tudod, mióta várok erre - szólalt meg olyan halkan, hogy ha pár centivel távolabb áll, már én sem hallottam volna.
-Csak a pia miatt van - mondtam és továbbra is próbáltam megállni, hogy ne bámuljam hívogató ajkait.
-Nem vagyok részeg - mondta egyértelműen, és láttam rajta, hogy tényleg nem az. Pulzusom az egekbe, pillangók tömegével, testem úgy remegett, mint a nyárfalevél. Úgy éreztem, le tudnám élni az életemet így, ilyen közelségben Olivérrel. Mindennél jobban vágytam rá, és hihetetlen, hogy ezt csak most vallottam be magamnak.
Oli egyik kezét lassan csúsztatta le a derekamig, ahol erős kezével még közelebb húzott magához, amit már nem is értettem, hogyan lehetséges. Levegővételnyi hely sem volt már az ő teste és az én testem között. Minden porcikáját éreztem, ahogyan egymásnak tapadtunk, és huncut mosolyra húzta a száját. Ettől nekem is mosolyognom kellett, erre reagálva pedig kicsit erősebben szorított magához.
A szőkeségem hangyányit eldöntötte a fejét, és ajkainak puha, minimális érintését már éreztem az enyémen. Éreztem, hogy tétovázik, így szemébe néztem, és ő is engem figyelt. Biztos jelet adtam neki, hogy tegye meg, és értette a célzást. Ajkának egyre nagyobb részét éreztem a számon, és az érzés, ami ekkor elárasztott, mindennél jobb volt. Olyan volt, mintha egyszerre minden vágyam teljesült volna, és akkor semmi másra nem vágytam, csak rá.


Lassú, de érzelmes csókot váltottunk. Testünk még mindig kitartóan egymáséhoz tapadt. Átkaroltam Olivér nyakát, és szőke, puha hajába túrtam, és egy halk nyögést engedett a száján, majd kezeit a fenekemre csúsztatta. Isteni pillanatunkat ismét egy ajtó hangos csukódása zavart meg.
-Ez nem lehet igaz - mondta Olivér halkan magában dühöngve, és mindketten a hang irányába kaptuk a fejünket.

9. fejezet

Íme, a 9. fejezet, amit már most meg is hoztam, hála a srácoknak, ugyanis nagyon fel vagyok pörögve!:D Nemrég értem haza a fóti Auchan-os koncertől, hát gyerekek, valami fantasztikus volt!<3 Beszélgettem velük, kép, 1 sor, minden...:)
Jó szórakozást, örültem nagyon a komiknak, és több, mint 1100 oldalmegjelenítésnek! Wow, eszméletlen jó érzés!:) Még több komit és pipát várok szeretettel jó szórakozást:)



Másnap szerencsére csak 10-re kellett próbára mennem, szóval 8 órakor viszonylag kellemesen és könnyen ébredeztem. Reméltem, hogy a tegnap délután történteket csak álmodtam, ám ez a reménykedésem szertefoszlott, mikor kijjebb hajolva megpillantottam az erkélyen száradó vizes ruháimat.

Főztem magamnak egy kávét, amit fahéjjal és mézzel is ízesítettem. Reggeli gyanánt zabkását készítettem, amibe gyümölcsöt aprítottam, aminek tetejére szintén fahéjat szórtam. Reggelimmel a kezemben ültem le az asztalhoz, majd telefonomon a mai időjárásnak néztem utána. Több, mint 15 fokot írt napközben, szóval egy laza, de csinos őszi szettet dobtam magamra.

A Lurdy házba érve Fat Phoneix Tomival futottam össze, akivel kellemesen el is beszélgettünk a múltkori buliról, és még sok minden másról. Bírtam ezt a srácot, sok mindenről elbeszélgettünk, komoly és kevésbé komoly dolgokról is. A buliban is tök jó fej volt, végre egy srác, aki jól néz ki, normális, és nem mozdul rád rögtön, ha iszik két kortyot.

10 percet beszélhettünk, mikor el kellett indulnom, mert kezdődött a próbám, és nem akartam megint bajba kerülni. Épp a próbaterem kilincséhez nyúltam, mikor valaki kezemnél fogva arrébb rántott a folyosó sarkába, a számat pedig egy halk sikoly hagyta el.

-Nyugi már, csak én vagyok - szólalt meg Ya Ou, én pedig a szívemhez kaptam a kezem az ilyettségtől.

-Ya Ou, most nem érek rá, kezdődik a próbám, és Gabi állati pipa lesz, ha megint elkések!

-Csak ezt akartam átadni - nyomott a kezembe egy kis cetlit.

-Oké, de tényleg mennem kell - köszöntem el tőle, és sietősen mentem vissza a próbatermem felé, miközben a cetlire firkantott rövidke üzenetet olvasgattam: "Találkozzunk próba után a kijáratnál. Olivér"
Kicsit furcsáltam ezt a Ya Ou-val üzengetős dolgot, mintha nem létezne telefon és sms, de végülis a lényeg ugyan az volt: találkozni akar velem.

A próbám végén szélsebesen kaptam magamra a kabátom, és siettem a kijárat felé, ahol már óramű pontossággal várt rám a cetli feladója. Köszönés nélkül fogta meg a kezem, és kezdett húzni maga után Sziki kocsija felé. Kinyitotta nekem az anyós ülés ajtaját, én pedig kicsit nyugtalanul, de beszálltam az autóba. Gyorsan pattant be, és indította a motort, majd erős gázt adva, a kocsi kerekei által keletkezett hangos nyikorgással hagytuk el az épületet.
-Van neked egyáltalán jogosítványod? - kérdeztem meg még utunk elején a sofőrömet kicsit idegesen, de csak egy vállvonást kaptam válaszként. -Remek - zártam le a dolgot, és habár jobban érdekelt, hogy vajon hová tartunk, azért nem jött volna jól, ha most elkapják gyorshajtásért, pláne jogsi nélkül.

Alig 15 perc kocsikázás után megérkeztünk egy kissé elhagyatott helyre, ahol régi panel épületek álltak. Nehéz volt eldönteni, hogy laknak-e még itt egyáltalán emberek, de mikor 2 idős néni totyogott el a kis udvarok felől, választ kaptam a bennem lappangó kérdésekre.
Olivér megint csak kézen ragadott, és most kicsit lassabb tempóban vezetett a házak között, és még mindig nem szólt egy szót sem. Nem akartam elrontani a tervét, és a pillanatot, szóval rábíztam magam, és hagytam, hogy vezessen., miközben mélyen magamban rettentően élveztem, hogy együtt vagyunk.
Olivér egyszer csak megtorpant egy pad mellett, és mutatta, hogy üljünk le. Lassan ültem le, és néztem körül. A két ház között végig egy kitaposott kis földút vezetett, mentén pár ülőhellyel, és a házak alapjának szélén volt csak vékonyka betonréteg járda gyanánt. A házak közül az út végén egy szökőkutat pillantottam meg, ami végül kiderült, egy parkhoz tartozott. Csendes volt, nyugodt és egy kicsit meghitt. Nem sok ember járt erre, csak néha sétált el tőlünk pár méterre pár itt lakó, de mind idős volt már. Legtöbben kutyát sétáltattak, vagy a párjukkal kézenfogva beszélgettek halkan. Szerettem az idős házaspárokat. Olyan békések, kedvesek. Ha valakik, ők tudják, mi az élet, és a szerelem.
Elmélkedésem Olivér érintése zavarta meg. Lassan kezdte cirógatni a kézfejem, ugyanis a kezem azóta sem engedte el. Lassan ránéztem, mire ő is felnézett rám.
-Hallottam egy részt a próbádból - szólalt meg hirtelen. -Nagyon durván jó vagy - tette hozzá, én pedig belevörösödtem bókjába.
-Köszönöm. Ti sem vagytok olyan rosszak - kacsintottam rá, mire halkan felnevetett, és én is elmosolyodtam. Hihetetlen érzés volt ott ülni vele, egy helyen, amit még túlságosan romantikusnak sem neveznék, de vele, úgy éreztem, bárhol jó lenne.
Ismét önfeledt beszélgetésbe kezdtünk, és a családjáról is mesélt. Elmesélte, hogy szegény körülmények között nőtt fel, és Angliában dolgozott szakácsként. A zenéről is faggattam, ami gyerek kora óta az élete része, és mindig is az volt az álma, hogy elérjen valamit a zene terén. Elmondta, hogy már többször jelentkezett az x-faktorba, de az élő show előtt eddig mindig kiesett. 10 perc könyörgés után rákereshettem, és együtt megnéztük a régi faktoros fellépéseit, amin akaratlanul is mosolyognom kellett, mire ő sértődöttséget színlelt, de természetesen ő is nevetett.
-Nem hiszem el, hogy senki nem tudta mondani, hogy ne azt a gatyát vegyem fel! - fogta a fejét, és én nem bírtam ki egy nagy nevetés nélkül a helyzetet, mert meg kell hagyni tényleg nem öltözködött valami divatosan. Bezzeg most... nem láttam még embert ekkora változáson átmenni, mindössze 1-2 év alatt. Miből lesz a cserebogár? Egy szerencsét próbáló kisfiúból egy tökéletes, érett férfi lett, ami nem csak a külsőjén, de az életszemléletén is meglátszik. A hangjáról pedig már ne is beszéljünk!

-Már ennyi az idő? - kiáltottam fel, amikor elővettem a telefonomat, és már délután fél 6-ot mutatott. Közben be is sötétedett, amit egyikünk sem észlelt, úgy belefeledkeztünk egymásba. Legalábbis az biztos, hogy engem csak a csodálása kötött le több, mint 4 órán keresztül.
-Menjünk?
-Nem azért mondtam... csak meglepődtem. Olyan gyorsan telik az idő. - vágtam elégedetlen grimaszt az arcomra.
-Ha jól érzi magát az ember - egészített ki, majd rám mosolygott, én pedig vissza, de biztos vagyok benne, hogy pirosabb voltam, mint egy paradicsom.
Hűvösebb lett az idő, engem pedig kellemetlen érzéssel töltött el, ahogyan a hideg szellő átjárta a testemet. Olivér rögtön intézkedett, és a hátamra terítette isteni illatát sugárzó kabátját, amit halkan megköszöntem, és észrevétlenül közelebb húzódtam hozzá.
-Talán tényleg mennünk kéne - állt fel hirtelen. Én is felálltam, de előtte megigazítottam magamon a kabátját, hogy ne essen le a földre. Ahogy álltam fel, a mozdulat és igazgatás közben megszédültem és megbotlottam - nem is én lettem volna -, de a mellettem álldogáló szőkeség nem hagyta, hogy elessek, és karomnál fogva tartott meg. Megköszönve segítségét, néztem fel, és olyan közel voltunk egymáshoz, mint a múltkori esetnél. Elképzelhetetlen deja vu érzésem támadt, de nem mertem kitérni előle. Pulzusom megugrott, és ismét csak álltam előtte, mintha tehetetlen lennék, és vártam. Vártam, hogy vajon most mit fog tenni.
Kezeivel végig simított az arcomon, és egyszer az ajkaimra, majd szemeimbe nézett. Pár millimétert kezdett közeledni, de ekkor egy zseblámpa éles fénye vakított el mindkettőnket.

8. fejezet

Meg is jött a 8. rész.:) Nagyon szépen köszönöm a több, mint 900 oldalmegjelenítést, és a pipákat, kommenteket is, nagyon jól esik ha elolvastátok, írtok 1-2 sort.:)
A következő részt hétvégére ígérem, őszinte leszek, így a 9. részhez érve alkotói válságba kerültem.:D Egyenlőre ötletem sincs, hogy hogy fog folytatódni a sztori, de amint megjön az ihlet, megírom. Izgi, fordulatos részeket szeretnék, szóval eddig könnyebben ment, mostmár sokat kell dolgoznom egy részen.:) Orülnék több pipának, kommentnek, feleslegesen nem töröm magam.:))




Dühösen téptem ki az étterem ajtaját és csörtettem a női mosdó felé. Beérve már elhagyta pár könnycsepp a szemem. Magam sem értettem, miért csinálom ezt, vagy miért érzek ilyesmit egy srác miatt, akivel pár hete találkoztam. Ez nem rám vall.

Gyorsan töröltem le krokodil könnyeim, és igazítottam meg a már ennyi nedvességtől is összeragadt szempilláim. Összeszedtem és kihúztam magam, így néztem bele az étterem meglehetősen piszkos egész alakos tükrébe. Egy kétségbeesett, bizonytalan lány pillantott vissza rám, aki még az érzéseit sem tudja irányítani. Szánalmasnak tartottam magam.
Némileg büszkének ható fejjel próbáltam visszatérni az életbe, és kisétáltam a női mosdóból. Észrevétlenül szerettem volna elsuhanni minden jelenlévő közt, és hazamenni. A kijáraton át határozottan vezető lépteim Ya Ou akadályozta meg.
-Te meg hová mész? - ragadta meg a karom, és finoman állított meg az ajtóban. Mögé néztem, és láttam, hogy a többiek már leültek, és eszegetnek valamit, de közben kérdő tekintettel néznek felénk.
-Én... ne haragudj, mennem kell - mondtam, és éreztem, hogy ha nem fogom vissza magam, akkor abban a pillanatban feltör bennem a sírás.
-Történt valami?
-Nem, semmi... tényleg mennem kell - győzködtem és kihúztam a karom a fogásából.
-Olivér, igaz? - nagyon meglepődtem. Vagy a fejembe lát, vagy csak szimplán kiszámítható vagyok.
-Te... te honnan...
-A vak is észrevenné Vic... láttam, hogy néztél rá, mikor az a lány megpuszilta - hozta fel az imént történteket, és lehajtottam a fejem. -Beszélsz róla? - kérdezte, és államhoz érve finoman felemelte a fejem.
-Majd igen. De tényleg megyek - mondtam, és léptem volna ki az ajtón, amikor Olivér is odajött hozzánk, és úgy fogott vissza, mint előbb a barátja.
-Hová mész?
-Had menjek már ha szeretnék! - törtem ki. Kitéptem a karom Olivér kezei közül, és ott hagytam őket.
Már szinte futva tettem meg az utat a metró aluljáróig, ahol már nem bírtam tovább, és zokogásban törtem ki. Az emberek bámultak, és összesúgtak a látványomon. Nem érdekeltek, bár egy-két embert szívesen belöktem volna most a metró alá. Egy aranyos néni odajött, és nem szólt semmit, csak mosolygott, és zsebkendőt nyújtott felém. Mosolyt erőltetve magamra fogadtam el, és köszöntem meg neki a kedvességét. Ritkán találkozom ilyen emberekkel. Jó érzéssel töltött el, amitől alább hagyott a zokogásom. Felszálltam a metróra, és bedugtam a fülhallgatómat. Elmerültem a zenében, ami teljesen megnyugtatott.

Lassan sétáltam a Corvin sétányon az x-faktorosok épülete felé. Pár arra kószáló rajongó még odajött, kértek aláírást, és sok sikert kívántak az élő showhoz. Nagyon aranyosak voltak, próbáltam őszinte mosolyt erőltetni az arcomra előttük.
Esni kezdett az eső, és én még nagyon távol voltam a megfelelő lépcsőháztól. Imádtam esőben sétálni, ezért csak bezipzároztam a táskám, hogy legalább az, és a benne lévő értékeim ne ázzanak. Ugyan olyan tempóban sétáltam tovább, mint eddig. Lassan, de megfontoltan tettem egymás elé vizes lábaim, és akaratlanul is potyogni kezdtek a könnyeim ismét. Az esővíz és a szememből kicsorduló sós folyadék összefolyt, akárcsak a gondolatok a fejemben. Az elő showra, a próbákra, és a dalomra kellett volna koncentrálnom, ehelyett arra próbáltam rájönni, mi ez az egész összevisszaság bennem. Miért nem tudom megnevezni, amit érzek, miért nem tudok elszakadni Olivértől? Miért esett úgy annak a képnek a látványa? Miért zavart a szőke lány viselkedése a belvárosban? Azelőtt nem voltam ilyen. Mindig tudtam mit és kit akartam. Voltak céljaim, ambiciózus voltam, és magabiztos. Most, ha benne is vagyok az x-faktorban, egy csődtömegnek érzem magam.
Ekkorra már bőrig áztam. Vizes hajam arcomra és vállamra tapadt, ruháimról pedig csöpögött a víz. Már halványan láttam magam előtt a 20. számú épületet, ahol laktam. A könnyeimtől és az egyre jobban zuhogó esőtől szinte semmit sem láttam. Ahogy közelebb értem az ajtóhoz, egy alakot véltem felfedezni a falnak dőlve, keresztbe tett lábakkal. Az illető meglátott, és lassan kezdett felém sétálni az esőben. Mire elém ért, már ő is tiszta víz volt.
Ő volt az. Mindig tökéletesen beállított haja most lelapult és homlokát takarták el vizes tincsei. A hűvös idő ellenére is csak egy pólót viselő fiú testére rátapadt a ruhadarab, és kirajzolódott gyönyörű felsőteste. Elmémet babonázó illatát még az eső sem mosta el. Világos szemei az enyémet fürkészték. Lassan emelte fel a kezét, és simított el egy tincset az arcomból.
Egy kövér könnycsepp buggyant ki a szememből. Reméltem, hogy nem veszi észre, hisz ezer meg ezer vízcsepp borította arcomat. Természetesen észrevette. Ujjával finomat ért az arcomhoz, és törölte le a könnycseppet. Ez inkább csak egy jelképes "Ne sírj" mozdulat volt, hiszen a letörölt cseppeket pillanatokon belül kétszer annyi esőcsepp pótolta.
Lassan kezdett közeledni, arcomat pedig a kezei közé vette. A szívverésem egy pillanat alatt váltott hihetetlen gyors üteműre. Minden porcikám remegett. Akkor és ott kizártam mindent, semmi sem létezett, csak ő meg én. Nem voltak rossz, se jó emlékek. Nem volt show, barátok, rajongók, vagy zuhogó eső. Csak mi ketten. Hűvős leheletét már az államon éreztem. Alig pár centire, vagy milliméterre lehettek az ajkaink. Nem mertem mozdulni. Vártam, hogy mit tesz.
Még mindig volt köztünk valamennyi tér, és nem tudtam meddig bírom még az időhúzást. Összekulcsolta ujjainkat, ezzel még közelebb húzva magához. Éppen hogy egymáshoz értek ajkaink, de nem csókolt meg. Idegtépő pillanatok voltak ezek, amik szinte már óráknak tűntek.
Ajtócsapódás hallatszott, mire mindketten összerezzentünk, és eltávolodtunk egymástól pár centit. Férfias nézését vetette rám, majd megpördült, és óriás léptekkel haladt a lépcsőházba, majd eltűnt a lépcsőfordulóban.

7. fejezet

Megjött a 7. rész! Örültem a pipáknak, és kommenteknek, de örülnék még többnek.:))
Jó szórakozást hozzá, remélem tetszeni fog.




-Lent találkozzunk! Siessetek! - ordítottam vissza a lakásba, majd kirohantam az ajtón, és lerohantam egy emeletet az én lakásomhoz. Őrült módjára törtem be, és öltöztem át. Szerintem világrekordot döntöttem, olyan gyorsasággal kaptam magamra egy másik pólót és farmert, majd a legkönnyebben felhúzható UGG csizmámat. Már csak a kabátomat kerestem idegesen az egész lakásban, amikor rájöttem, hogy fent hagytam a fiúknál. Csak reménykedtem, hogy valamelyikük lehozza nekem, de már ezzel foglalkozni sem volt időm. Felkaptam az asztalról a lakáskulcsot, és hívtam a liftet, ami szerencsémre az én emeletemen volt. Leértem a kijárathoz, de a fiúk még sehol sem voltak, de úgy voltam vele, hogy semmi nincs, ha várok rájuk még pár percet, már így is vagy 30 perces késésben vagyunk.

Úgy 2 perc múlva, mintha egy elefántcsorda jönne le a lépcsőn, olyan hangok visszhangzottak a lépcsőházban. Igen, a fiúk rohantak le a lépcsőn fejvesztve, de úgy, hogy mintha észre sem vettek volna, elrohantak előttem, ki az ajtón. Előszőr Benny, majd Ya Ou, és végül Sziki száguldott el előttem, de olyan gyorsan, hogy a légáramlat, amit okoztak, még a hajam is meglebegtette. Olivér utolsóként ugrált le a lépcsőn, kezében a kabátommal.
-Gyere! - mondta, miközben megfogta a kezem és maga után rántott, közben egy pillanatra sem állt meg. Így, kézen fogva futottunk a többiek után Sziki kocsija felé. Szó szerint bevetődtünk a kocsiba.
-Enyém az anyós ülés! - üvöltötte Benny és beugrott előre, mintha nem lenne teljesen mindegy ebben a helyzetben, hogy ki ül oda. Hátul Oli és Ya Ou között kaptam helyet. Sziki már indította is a motort, és a megengedettnél sokkal gyorsabban igyekeztünk a Lurdy ház felé.

Az indulás után pár perccel mind az ötünkből orbitális nevetés tört ki az előbb történtek hatására.
-Ezért tuti kinyírnak minket - szólalt meg Ya Ou még mindig fújtatva mellettem a rohanástól.
-Szerintem tök jó volt - mondta széles mosollyal az arcán Oli, és mind felnevettünk ismét.

Kivettem a telefonom a táskámból, és 10 nem fogadott hívás volt Gabitól, 3 pedig Rékától, de még Lili is írt vagy 5 üzenetet, hogy merre vagyunk. Már befordultunk a megfelelő utcába, szóval felesleges volt visszaírnom. Amikor megérkeztünk, olyan gyorsasággal, mint az induláskor, ugrottunk ki a kocsiból, és törtettünk be az épületbe, aminek mi vertük fel a csendjét.

-Majd számolj be mit kaptál - kiabált utánam Oli, amikor már elváltunk és külön irányba kellett tovább mennem a fiúktól, és a saját próbatermem felé futottam. Visszanéztem Olira, és az ujjam a nyakamnál húztam végig, mutatva, hogy végem lesz. A srác csak nevetett, és ő is a ByTheWay többi tagja után rohant.

Ahogy berontottam a szobába, 3 dühös szempár méregetett, én pedig szégyellve magam lehajtottam a fejem, és rögtön magyarázkodni kezdtem, aminek Tóth Gabi mérges kézfeltartása vetett véget.
-Még egyszer. elő. ne. forduljon. ilyesmi - taglalta a szavakat Gabi, és komolyan megilyedtem tőle. Lilire néztem, akinek utánam lett volna a próbája, de gondolom, mivel nem jöttem, előbb berángatták helyettem.
-Ne haragudjatok, ígérem, nem lesz több ilyen - néztem mindannyiukra, majd letettem a táskám, és nekiláttunk a próbának.

*

A szokásosnál sokkal később végeztem, mert Gabi nem volt megelégedve az éneklésemmel sem, nem hogy a késésemmel. A próba 2 órával tovább tartott, mint szokott, és a végére úgy kiszáradt a torkom, hogy még beszélni is alig bírtam. Lili nem haragudott rám annyira, és a végén megnyugtatott, hogy nagyon jól énekeltem, csak Gabi akart kicsit megleckéztetni. Nos, nem nyugtatott meg túlságosan.
A kijáratnál Szikivel és Ya Ou-val futottam össze.
-Hát te még élsz? - viccelődött Ya Ou, mire sóhajtottam egyet és a szememet forgattam.
-Igen... de nem sokon múlott - mondtam, és leírtam Gabi lézert lövöldöző tekintetének érzését az egész, egyébként állati hosszú próba alatt.
-Robi sem örült jobban - kezdte Sziki - de szerencsére ő nem olyan szőrösszívű mint Gabi. Csak egy jó hosszú papolást kaptunk a régi időkről, hogy ott mennyire nem volt ilyen, és mikor még nem rohant ennyire a világ, akkor senki sem késett sehonnan - utánozta Sziki Szikora Robi beszédét, és ismét nevetni kezdtünk.

-Hellóbelló - lépett mögém Benny, akit Olivér követett.
-Túlélted! - nézett rám Oli olyan képet vágva, mintha egy rég halottnak hitt barátját látta volna viszont. Na jó, ez kicsit morbid, de ha egyszer ilyen képet látott...

-Igen. És ti is! Megvagytok mind, ez jó hír.
-Megünnepeljük egy ebéd mellett? Éhen halok - nézett Olivér a többiekre, majd rám, és egyetértően bólintottam.

A többi srác már elfoglalta a helyét a kocsiban, és csak ránk vártak. Olivér átkarolt a nyakamnál, és mint két régi cimbora, úgy mentünk a kocsi felé, majd úriemberként engedett előre, hogy üljek be középre.
Úgy éreztem, remek barátokra találtam a srácokban, iszonyatosan megkedveltem őket. Olivér még mindig hihetetlen érzéseket váltott ki belőlem, és a tudat, hogy ő is bír engem, csak még szebbé tette minden napomat. Az hiú ábrándjaimat viszont hamar elhessegettem a fejemből, mert nem akartam csalódni most, amikor minden szépen alakul. Minden tökéletes most úgy, ahogy van. Lehet, hogy ez, ami Olivér és köztem jelenleg van, nem elég, nagyon nem elég, de kénytelen voltam egyenlőre ezzel beérni, mert semmit sem akartam tönkretenni.

Fél óra kocsikázás után megérkeztünk a belvárosba, ahol a fiúk gyors tempóban indultak meg a KFC felé, de 3 méter után nem tudtak tovább menni, ugyanis vagy 50 rajongó állta az útjukat. Hozzám is oda jöttek páran, de a fiúkat körül vevő tömeg mindent felülmúlt. A srácok persze, bármennyire is éhesek voltak, minden rajongó kérésének eleget tettek. Olivérhez mentek oda a legtöbben, és habár tudtam, "csak" rajongók, borzasztó féltékeny lettem az összesre, akivel Oli derekukat átkarolva készített közös képet. Különösen egyre, akiről Olivér csomó ideig nem vette le a szemét, és még pár szót is váltott vele. A lány magas volt, vékony, gyönyörű. Hosszú szőke haja a vállára omlott, amit Oli is megdicsért. A lány elpirult, és egy puszit adott Olivérnek, amit természetesen minden jelenlévő lefotózott.
Rengeteg erőt kellett vennem magamon, hogy ne menjek oda, és keverjek le egy óriási pofont a csajnak, de tudtam, hogy hülyeség lenne, hiszen semmi sincs köztem és Olivér között, és a világ is úgy tudja, hogy szingli.

Ám ekkor eszembe jutott a kép, amit Olivér szobájában láttam. Elöntött a méreg, és nem várva meg a fiúkat, az imént célba vett étterem felé siettem, könnyeimmel küszködve.

6. rész

6. rész, végree történik valami Oli és Vic között.:) Remélem tetszeni fog, jó szórakozást!:))




Benny és Ya Ou valami hülyeségről beszéltek a nappali közepén, amit természetesen Ákos sem hagyhatott ki. A fiúk mondtak egy poént, Ákos pedig hülye képeket vágva eljátszotta. Messziről figyeltem őket egy ideig, és habár nem tudtam miről beszélnek, nem bírtam ki nevetés nélkül a jelenetet.
Egy ideig a Fat Phoenix Tomijával táncoltam. Nagyon jó fej srác, jól éreztem magam vele. Ugyan olyan őrült, mint a többiek, szóval hálás voltam neki, mert rengeteget nevettem mellette.
Mikor kellőképpen elfáradtam, a konyha ajtónak dőltem, ahonnan beláttam az egész lakást, és végig pásztáztam a helyet Olivér után kutatva de sehol sem láttam, ami aggasztott. A keresésére indultam.
A konyhában Lili és MDC Dani beszélgettek, a nappaliban az imént említett trió hülyült, Sziki és a többiek pedig a kanapén ültek, és egymás fülébe üvöltve beszélgettek, ugyanis a zenétől nem lehetett hallani a másikat. Benyitottam pár szobába, de Olivért egyikben sem találtam. Már csak az erkélyen nem jártam. Kisétáltam a tágas erkélyre, és a hűvös levegő hirtelen érintett, amibe beleremegtem. Nagyon megörültem, mikor Olivért pillantottam meg nekem háttal, az erkély szélére támaszkodva, egy doboz sörrel a kezében. Csak nézett ki a fejéből, néha sóhajtott egyet. Halkan lépkedtem felé. Nem tudtam mi fog most következni, mit fogunk mondani egymásnak, vagy csak csendben állunk egymás mellett. Csak az számított, hogy itt vagyok vele, és végre elértem, amiért igazából idejöttem.

Mellé léptem, és halkan szóltam hozzá.
-Milyen a buli?
-Egész jó - válaszolta monoton hangon. - Neked?
-Egész jó - vágtam rá ugyan azt a választ, majd én is az erkély korlátjára támaszkodtam és a kilátást kezdtem kémlelni. Pár perc után szólaltunk csak meg ismét.
-Honnan tudtad, hogy találkozunk még? - tettem fel neki a kérdést, amit már azóta szeretnék megkérdezni tőle, mióta előszőr belébotlottam a Lurdyban. Szó szerint.

-Csak reméltem - nézett felém egy halvány mosollyal, majd vissza a városra.
-És ha nem jelentkezem az x-faktorba, akkor lehet, hogy nem is találkoztunk volna soha többet?
-Nos, az igazán kár lett volna, nem? - fordult felém mostmár teljes testével. -De jelentkeztél és itt vagy. És jó lenne megismerni téged- közelebb jött egy lépést. Olyan gyorsan kezdett verni a szívem, hogy attól féltem, kiugrik a bőrőm alól. A pillangók is előjöttek, és nem tudtam, mit kezdjek most magammal.
Egyre közelebb jött, majd egyszer csak fogta magát, és leült, nekidőlve a korlátnak. Leültem mellé, és beszélgetni kezdtünk. Olyan volt, mintha évek óta ismernénk egymást. Mindenről lehetett vele beszélni, persze a poénkodások és a röhögőgörcsök sem maradhattak el. Olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Szinte tökéletes.
Kis idő után fázni kezdtem, és a hideg is rázott, bár az utóbbit Olivér közelsége váltotta ki belőlem. Oli ahogy észrevette, hogy vacogok, lekapta magáról a pulcsiját, és rámadta. Így most ő volt egy szál pólóban, én pedig élvezhettem a meleg pulcsiját, amiből isteni illata áradt, egy kis whiskeyvel fűszerezve.
-Nem megyünk be? Most te fogsz fázni - ajánlottam fel, és már feltápászkodtam volna, de megfogott, és visszahúzott maga mellé a földre.
-Nem baj - mondta halkan és vizslatni kezdett, amitől természetesen zavarba jöttem. -Jól áll a pulcsim - állapította meg, majd hirtelen kapta el rólam a fejét, és nézett maga elé.
-Miért voltál itt kint egyedül?
-Téged kerestelek... aztán itt ragadtam - akaratlanul is mosolyogtam a mondatain. -De örülök, hogy megtaláltál.
Csend állt be köztünk, de ez most nem olyan kínos csend volt. 2 barát közti csend volt, amikor már kiveséztek mindent, és csak ültek egymás mellett, élvezve egymás társaságát. Mély levegőt szippantottam be, és kiélveztem minden pillanatát az ittlétünknek.

*

Reggel egy számomra ismeretlen ágyban ébredtem. Kimásztam az ágyból, és körbenéztem a szobában. Rengeteg rajongói poszter és plakát volt a falon, illetve pár kép a szekrények tetején. Közelebbről is megnéztem egyet, és Olivért láttam rajta egy lánnyal. Olyan érzés volt őt valaki mással együtt látni, mintha valaki gyomorszájon rúgott volna.
2 dologban voltam teljesen biztos: hogy ez Olivér szobája, és korán sem szingli.
Ezekkel a remek gondolatokkal sétáltam ki a konyhába, ahol Ya Ou készített egy seregre való reggelit.
-Ki eszik ennyit? - léptem mellé, és beszívtam az étel finom illatát.
-Olivér - mondta ki a nevet Ya Ou, mire felsóhajtottam, de talán túl hangosan és fájdalmasan, mert Ya Ou rögtön aggódó tekintettel nézett rám.
-Minden oké? Várj, ez Oli pulcsija rajtad?
-Persze minden... mi? - néztem magamra, mert el is felejtettem, hogy Oli tegnap kölcsönadta. -Ó... igen. Fáztam. Hogy kerültem én oda? - mutattam a szoba írányába, ahol ébredtem.
-Elaludtál Oli vállán, és bevitt - mesélte Ya Ou. Nem tudtam mit gondoljak erről. Csak azt tudtam, hogy az illata, amit az ágyában is éreztem, még mindig az elmémet bolondítja, és nem mászik ki a fejemből. Ha csak a tegnapi esti közelségére, és az önfeledt beszélgetésünkre gondolok, a hideg is kiráz, és nem bírok betelni vele.

-És a többiek? - kérdeztem, és körbenéztem a lakásban, de csak én és Ya Ou voltunk a tágas térben.
-Mind otthon vannak, a srácok meg még alszanak - bökött fejével a többiek szobája felé.
-És Olivér? - ekkor ugrott be, hogy ha én aludtam Oli ágyában, akkor hol aludt a szőke herceg?
-Ott van a kanapén. Garantálom, hogy 5 percen belül felébred, mert megérzi az omlett illatot - mosolyodott el Ya Ou a saját beszólásán, és ezen már nekem is nevetnem kellett. A kanapé irányába néztem, és ekkor pillantottam meg az ott édesen szunyókáló fiút. Eddig hogy nem vettem észre?
Megterítettem az asztalt, hogy ha már itt vagyok, valami hasznomat is vegyék. Ya Ou-val összemosolyogtunk, mikor Oli 3 percen belül álmos fejjel levetette magát az egyik székre, és várta, hogy az asztalra tegyük a reggelit.

Csendben kezdtünk falatozni. A többi bandatag is lassan csatlakozott hozzánk, és a csöndet csak pár "Jó reggelt" mondat zavarta meg, majd ismét csönd lett, és csak a villa és a tányér érintkezésével keletkezett csikorgás hallatszott, amitől többször átfutott a hideg a hátamon. Már jó 20 perce üldögélhettünk az asztalnál, amikor már csak megszokásból is, de az órára pillantottam. Megfagyott bennem a vér, amikor megláttam, hogy már fél órája elkezdődtek a próbáink.
-Őő... srácok... - szólaltam meg még mindig az órát bámulva.
-Mi az? - kérdezték mind a négyen szinte egyszerre, majd ugyan ilyen harmóniában ők is az óra felé néztek. Pár másodpercig mindenki lesokkolt, majd egyszerre pattantunk fel a székünkről, és 5 késésben lévő idiótaként "Vigyázz már!", "Enyém a fürdő!", "Hol a gatyám?", "Meg fogunk halni!" és hasonló mondatok kíséretében kezdtünk el rohangálni a lakásban.

5. rész

Itt is az 5. rész, ami elég hosszúra sikeredett, remélem, nem fogjátok megunni a felénél.:D Jó olvasgatást.

Másnap nem volt énekórám, csak tánc. Alig fél óra volt, mert csak párszor kell ide-oda mennem a szám közben. 4 nagyon helyes srác fog táncolni körülöttem, az egyik nem tudja levenni rólam a szemét. Oké, tényleg én is szívesen bámulnám őt egész nap, de még ilyenkor is csak Olivérre tudok gondolni. Azért nem mondom, hogy nem jó érzés, ha más srácoktól is jó visszajelzést kapok a külsőmet illetően, de azért a bámulásnak is van egy határa.

Délelőtt 11-kor már szabad is voltam, mint a madár. Lau délben végzett, szóval megbeszéltük, hogy megvárom, és együtt elmegyünk kávézni. Leültem egy fotelre, és olvasni kezdtem a Szürke 50 árnyalatát, amíg vártam a barátnőmet. Épp egy elég pikáns résznél tartottam, amikor valaki lehuppant mellém a kényelmes bútorra, mire felkaptam a fejem.
-Jézusom Benny, megilyesztettél.
-Bocsi nem állt szándékomban - nevetett és hátradőlt a kanapén. -Úú, ez jó könyv - nézett bele a kezemben tartott olvasmányba.
-Még a felénél tartok, de tényleg nem rossz - raktam be a könyvjelzőt a megfelelő oldalra, és becsúsztattam a könyvet a táskámba. -Próbátok van? - reméltem, hogy Olivér is az épületben tartózkodik. Titkon reménykedtem, hogy nemsokára a többi srác is megjelenik, de nem így történt.
-Az volt, de a többiek már elmentek, barátnőmet várom, megbeszéltük, hogy itt találkozunk. - kaptam a számomra nem túl kedvező választ.
-Én is... mármint, nem a te barátnődet... az enyémet - mire kimondtam, már mindketten nevettünk, mert tényleg óriási hülyeséget mondtam. Gondoltam, hogy nem telik el sok idő, és leégetem magam a fiúk előtt.
-Mit csinálsz ma? - kérdezte, és hirtelen nem is tudtam, hogy mit kéne válaszolnom. Ha azt mondom semmi, akkor...?
-Nos, barátnőmmel elmegyünk Starbucksba... aztán semmi különös. Hazamegyek, ülök a TV előtt egy tál popcornal a kezembe és sorozatokat nézek - mondtam, és ráeszméltem, hogy az x-faktor mellett állati unalmas életet élek.
-Tudok egy jobb programot estére. Átjössz hozzánk ma?
-Bulizni a ByTheWay-el? Ki nem hagynám! - halkan felnevettünk mindketten, majd mikor abbahagytuk, beállt megint a csönd. -És... kik lesznek még? - tettem fel a számomra igen fontos kérdést.
-Arra gondoltam csak te, én, a srácok. De ha gondolod, hívhatsz valakit. Mondjuk a barátod akire vársz.
-Nem hiszem, hogy ráér, de meglátjuk - nem volt teljesen igaz, amit mondtam. Biztos voltam benne, hogy Lau ráérne, sőt, repesne az örömtől, ha átjöhetne a ByTheWay-es fiúkhoz, de esélyt láttam több időt Olival tölteni, és semmilyen zavaró tényezőre, és legfőképp nem Lau fűrkésző tekintetére nem voltam most kiváncsi.
-Jólvan. Itt is van Panni, akkor én megyek - állt fel Benny a helyéről, és a kijárat felé indult egy szép barna hajú, vékony lányhoz. Egy puszit adott a lány arcára, majd integetett nekem. Visszaintegettem, és ekkor végre Lau is megjelent az ajtóban már felöltözve, és intett, hogy mehetünk mi is. Felöltöztem, és a kávézóba indultunk.

Gyorsan szürcsölgettem a White Mochámat, minnél előbb a fiúknál szerettem volna lenni. Igaz, hogy 1 emelettel laknak feljebb, de egész nap nem láttam Olivért, és úgy éreztem, minnél gyorsabban elfogy ez a kávé, annál előbb láthatom a szőkeséget. Lau a szokásos 10 percenként 1 korty tempójában itta a kávét, amit erős szugerálással próbáltam meg felgyorsítani. Persze nem ő lett volna, ha nem veszi észre a siettségemet.
-Mi van veled? - kérdezte és belekortyolt a kávéjába, de félrenyelt és köhintett párat.
-Semmi... fáradt vagyok és menni szeretnék haza ennyi - utáltam hazudni, na jó, ez nem akkora hazugság, csak füllentés, de akkor sem volt jó érzés.
-Csak egy táncórád volt ma, mi volt abban olyan megerőltető? Lefárasztottak a jó srácok? - húzogatta Lau a szemöldökét, mire én csak nevettem egyet és egy  "nem vagy normális" arckifejezéssel megráztam a fejem.

Lau végre befejezte az iszogatást, és próbáltam nem feltűnő gyorsasággal magamra kapni a kabátom. Elköszöntem Lautól, és végre hazaindulhattam. A Corvinon összefutottam Csordás Ákossal és az MDC-s Maykee-val is, akik jó kedvűen leálltak volna velem beszélgetni, és habár nagyon bírom őket, elég gyorsan lezártam a beszélgetést, és felfutottam a lakásomig. Eckert Anikóval laktam itt együtt, de ma ő is máshol bulizik, szóval enyém volt a lakás. Már délután 6 óra volt, és őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy hány órára szólt Benny meghívása. Gyorsan lezuhanyoztam, és egy egyszerű de nagyszerű szettet húztam magamra: egy világos farmert, egy szegecses fekete inget és barna, szintén szegecses bakancsot kaptam fel. Fél 7-kor kiléptem a lakásból, és felsétáltam egy emeletet és bekopogtam. Benny nyitott ajtót.
-Sziaa - üdvözölt nagy vigyorral az arcán - már azt hittem nem jössz.
-Nem mondtál időpontot - léptem be az ajtón és levettem a kabátom, amit Benny elvett a kezemből és felakasztotta a többi óriási kabát közé, amik feltehetőleg a többi bandatagé voltak.
-Figyelj, csak mondom, hogy meglepetés vagy - állított meg Benny még mielőtt beljebb mehettem volna - De nagyon fognak örülni neked.
-Hát oké - picit meglepődtem, hogy Benny nem szólt az érkezésemről, de már nem volt visszaút. Kíváncsi voltam, hogy fognak reagálni a többiek az érkezésemre.

Beléptem a nappaliba, ahol Ya Ou ült a kanapén gitárral a kezében, de ahogy meglátott, 1000 wattos mosoly ült ki az arcára, mi nagyon jól esett.
-Vic! Szia! - üdvözöld, majd felpattant, odajött hozzám, és 2 puszival köszöntött. Ezután Sziki lépett be a helyiségbe.
-Szia Sziki - köszöntem, és vele is 2 puszival köszöntünk.
-Benny nem is mondta, hogy jössz - mondta Sziki, majd kérdőn nézett Bennyre.
-Igen, meglepetés voltam vagy mi - nevettünk fel, majd beinvitáltak, és leültünk az egyik kanapéra. Sziki, Ya Ou, és én: ez volt az ülésrend a zöld színű kanapén. Az egész lakás nagyon ízlésesen volt berendezve. A falakon már most csomó rajongói plakát volt, és a rengeteg ajándék zacskó és csoki sem kerülte el a figyelmemet. A tágas nappaliból egyterűen nyílt a konyha, ami szintén nagyon tetszetős volt. Innen majdnem az egész lakást be lehetett látni, kivéve a bezárt ajtókat. Lassan néztem körbe, és állapítottam meg, hogy Olivér nincs a közelünkben.

-Egy negyed hiányzik - utaltam a hiányzó bandatagra, akit még mindig nem láttam sehol sem.
-Fogalmam sincs hol lehet. Van kedvetek énekelni? Most a Troublemakert! - váltott témát Ya Ou szinte azonnal, és már el is kezdte pengetni a húrokat. Imádtam ezt a dalt, szóval rögtön elkezdtem énekelni, mire a többiek is bekapcsolódtak. Csak egy hang hiányzott mind közül.

Ekkor, mintha csak meghallotta volna a gondolataimat, az egyik szobából Olivér lépett ki egy tábla csokival a kezében, és meglepődött fejjel nézett ránk.
-Hé, komolyan elkezdtétek nélkülem? Úgy nem az igazi - mutatott a gitárra Ya Ou kezében, majd mikor feleszmélt, hogy én is itt vagyok, ledobta  az asztalra a csokit, és felém indult.
-Vic! Te hogy kerülsz ide? - odaért hozzám, és szintén 2 puszival köszönt, mint a többi srác, de vele valahogy tovább tartott az egész.
-Benny hívott - adtam egyszerű választ, közben pedig végignéztem rajta. Fekete szakadt farmer, és ugyanaz a Mickey egeres pulcsi volt rajta, amit az étteremben is viselt.
-Király - ennyit mondott. Ezután lehuppant a velünk szembe lévő kanapéra, és elterült rajta, de nem vette le rólam a szemét. Farkasszemet néztünk, amibe néha belenevettünk, mikor a másik pislogott egyet. Hosszasan fürkésztük egymást, mikor ráeszméltünk, hogy a többiek is jelen vannak.
-És... mit terveztetek? - zavartam meg a már fülsiketítő csendet, és végignéztem a srácokon, akik vállukat vonogatva, egymásra nézegetve adták tudtomra, hogy semmi ötletük nincs esti program gyanánt. -Komolyan? Ennyi?
-Mondjuk.. őő... hívjuk át a többieket, és csapjunk egy bulit - adta az ötletet Sziki, amire mindenki hevesen bólogatott. Végre Oli fején is láttam valami lelkesedést, ami nem a csoki iránt volt.
-Szikszai Péter, nem hittem, hogy megélem, hogy pont te fogod a buli ötletet felvetni - nevetett Ya Ou, mire mindannyian felnevettek, én pedig csak mosolyogtam rajtuk. Képesek minden percben valamin nevetni, valamiért jól érezni magukat. Ez az, ami nagyon tetszett bennük.
-Hívjuk át a többieket is - mondta Benny, és már tárcsázta is az alattunk lakó többi x-faktorost.

Pár percen belül Ákos, az MDC srácai, Péterffy Lili, és a Fat Phoneix tagjainak társaságát is élvezhettük. Ákos rögtön meg is jegyezte, hogy akkor ide siettem olyan nagyon, de nem baj, mert megérti. Ezen mind a ketten nevettünk, csak én szokás szerint belepirosodtam.
Ya Ou és Benny lementek valami piáért, hogy azért meg legyen az alap hangulat. Nem volt szokásom sokat inni, mindig csak annyit ittam, hogy jól érezzem magam. A fiúk nemsokára 2 Kalinkával, 1 Jack Danielsel, rengeteg sörrel és pár vodkás koktéllal tértek vissza. Ha belegondolunk, ennyi emberre ez nem is olyan sok.

Elkezdődött a buli, de fél óra múlva a vendéglátóim, és az MDC-s srácok sem voltak már szomjasak...

4. rész

Tádámm, a 4. rész, remélem tetszeni fog.:) Egy kicsit ugrom az időben, remélem nem zavar senkit, jó szórakozást.:) Köv. rész min. 5 pipa után.

Teltek a napok, hetek... én pedig végtelen boldogságban úsztam. Végre úgy éreztem, valami jó is történik velem, és végre a jó úton haladok. A zenében kiélhetem magam, és önmagam lehetek. Már nagyon hiányzott ez.

Valóra váltak az álmaim, és bejutottam az élő showba. Tóth Gabi lett a mentorom. Nagyon megszerettem őt, rengeteget segít. Elkezdődtek a próbák, és Lau barátnőm is belevágott a munkába az x-faktornál. Sokat tudunk találkozni, és ő rengeteg erőt ad nekem.
Megismertem az énektanáromat, és a "csapattársaimat". Péterffy Lilit és Eckert Anikót. Ők Tóth Gabi másik 2 mentoráltja. Mind a ketten nagyon aranyosak és tehetségesek, nem lesz könnyű dolgom mellettük. Már szinte az összes versenyzővel összehaverkodtam a showban, csak a ByTheWay-el nem. Tipikus én.Olivérrel azóta sem találkoztam. Hiányzott. Nem tudom hogyan, mikor és miért, de egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy borzasztóan vágyom arra, hogy vele lehessek egy kis ideig. Nem tudom mikor történt ez bennem, de az iránta érzett hiány egyre csak nőtt. Erről viszont senkinek sem tudtam beszélni. Talán nem is kellene. Csak elfelejteni őt örökre. Végtére is, ha 2 szót beszéltünk egymással életünkben...





Reggel 8 óra, hűvöskés hétfői nap. Az őszi falevelek belepték az utcák járdáit, és kellemes szellő fújdogált.

Beléptem a hatalmas Lurdy házba, és a próbaterem felé vettem az irányt, aminek a számát Gabi küldte el sms-ben előző este. Az utasításai szerint mentem végig a folyosókon, így röpke 10 perc alatt meg is találtam a megfelelő ajtót. Kopogtam, és beléptem. Gabi és Réka, az énektanárom ültek a szobában egy-egy fotelben, és örültek, hogy végre megérkeztem.

-Oké, akkor kezdjük előlről - hangzott Gabi utasítása a próba 2. órájába lépve, én pedig újra elkezdtem Adele Rolling in the deep című számának dallamára hadarni a szavakat. Már kicsit fáradt voltam, de megpróbáltam mindent beleadni.

-Az eleje szuper lesz, a végét pedig szerdán begyakoroljuk, van pár ötletem - adott végszót Gabi, mire pakolászni kezdtünk és indulni készültem. Köszöntem nekik, majd kiléptem az ajtón, közben a telefonom képernyőjét próbáltam letisztítani. Nem néztem az orrom elé, természetesen az első adódó alkalommal nekimentem valakinek. Sűrű bocsánatkérések közepette akartam tovább menni, de ekkor egy erős kéz ragadta meg a karom.

-Hé, hová sietsz? - hallottam egy ismerős hangot, ami valószínűleg a kézhez tartozott. Felnéztem, és a szőke srác vadító látványa tárult elém. Nem tudtam megszólalni. Nem tudtam, mit mondhatnék. Pillangók repdestek a gyomromban az örömtől, hogy újra láthatom.
-Nem.. mármint... sehová - nyögtem ki pár perc múlva, mikor befejeztem a fiú csodálását, és egy halk krákogással zökkentett ki az elmélkedésemből.
-Akkor nincs kedved leülni egy kicsit?
-De.. persze miért ne - próbáltam higgadtnak tűnni, de kétlem, hogy ez sikerült, mert éreztem, hogy ég az arcom, és Olivér is elnevette magát, mikor látta rajtam, hogy zavarba hozott.
-Láttam a válogatós fellépésed - kezdett bele rögtön, mikor leültünk egy fotelbe a Lurdy ház büféje környékén. -Nagyon tetszett - mosolyodott el, és egy kacsintással is megilletett. Úgy mosolygott rám folyamatosan, hogy azt hittem, menten leolvadok a székről, és úgy kell majd összekapargatni.
-Köszönöm - még vörösebb lettem, mint eddig, de ő ezt látszólag nagyon élvezte, hogy minden szavával zavarba hoz. Nem mertem a szemébe nézni, mert féltem, hogy világos szemei szépségétől még ennyit sem fogok tudni kimukkantani.
-Szeretnéd megismerni a srácokat? - kérdezte váratlanul.
-Persze - szívesen megismertem volna a ByTheWay többi tagját, de a találkozás miatt majdnem annyira izgultam, mint Olivér mellett.

Olivér felpattant, és egy irányba mutatott, hogy arra menjünk és kövessem. Pár lépés távolsággal mögötte haladtam, és nem messze az én öltözőmtől egy másikba nyitott be mindenféle kopogás nélkül a srác, és lepacsizott a bent lévőkkel. Lassan én is beléptem, és végignéztem rajtuk. 4 szimpatikus, jóképű, meglehetősen magas srácot pillantottam meg.

-Ő Vic - mutatott be Olivér a srácoknak. -Vic, ők Benny, Ya Ou és Sziki, a ByTheWay többi tagja - mutogatott sorban a többi fiúra, én pedig csak egy intéssel köszöntem nekik, de nem mertem megszólalni.

-Hogy hogy még nem találkoztunk? - tette fel a jó kérdést Benny.
-Fogalmam sincs - húztam fel a vállam, és a srácok egymásra néztek.
-Áhá - bólogattak a srácok, mire akaratlanul is elmosolyodtam. Áradt belőlük a jókedv, vidámság, bolondság, és nagyon jó érzés volt ott állni velük, ennyi pozitív energiájú ember között. Oliról pedig már ne is beszéljünk. Az ő közelsége mindig valami furcsa érzést váltott ki belőlem.

-Énekeljünk valamit! - szólalt meg hirtelen Oli, és rám nézett, jelezve, hogy én is énekeljek velük.
-Mi? Nem - vágtam rá gyorsan, mire a fiúk halkan felnevettek.
-Miért nem? Csodálatos hangod van! Skacok hallottátok már énekelni? Állati jó! - áradozott rólam Bennynek, Szikinek és Ya Ounak.
Ya Ou felkapta gitárját a kezébe és pengetni kezdte. Nagyon ismerős volt a dallam, de nem ismertem föl a számot. Benny elkezdett dúdolni, amibe Sziki és nem sokkal később Olivér csatlakozott szájdobolással. Én csak hallgattam őket. Oli kezdett rappelni, és egyre ismerősebb volt a dal.
-Ismered? - kérdezte Ya Ou gitározás közben, mire csak bólogattam, és próbáltam feleleveníteni a szöveget.
Oli egyszer csak odajött, átkarolt, amitől kirázott a hideg, és halkan a fülembe súgta, hogy "Nyugi, nem harapunk". Odavezetett közelebb hozzájuk, hogy énekeljek velük. Végre felismertem a számot, ami nem volt más, mint a No Diggity. A fiúk a táborban énekelték ezt a dalt, és meg kell hagyni, nagyon jól nyomják.
A szám felénél én is bekapcsolódtam és a végére tök jó hangulatban énekeltünk el még vagy 3 számot. Teljesen megfeledkeztem a gátlásaimról, és arról, hogy a fiú, akire hosszú hetek óta várok, itt ül mellettem.
Mikor befejeztük Bozsek Márk dalát is, Ya Ou abbahagyta a gitározást és pár másodpercig kínos csend állt be. Mindenki várta, hogy a másik megszólaljon. A csendet végül (legnagyobb meglepetésemre) én törtem meg.
-Nekem mennem kéne - álltam fel a székemről és a kabátom után nyúltam.

-Kár - mondta halkan Ya Ou, és betette gitárját a tartójába.

-Még találkozunk - néztem Olira, és direkt azokat a szavakat használtam, amit ő az első találkozásunkkor. Láttam rajta, hogy megértette, mert rögtön elmosolyodott és lehajtotta a fejét. A többi srác csak egymásra nézett, egyedül Ya Ou tudta nagyjából, hogy miről is van szó, Sziki egyáltalán nem értette.
Ahogy kiléptem a folyosóra, Oli kapott utánam.
-Örülök, hogy itt vagy - ejtette ki a szavakat a száján, és végigsimított a vállamtól a könyökömig, amitől ismét a hideg rázott. Csak rámosolyogtam, nem telt tőlem többre. Ő is mosolygott, amit az a szívdöglesztő nézése kísért, ezután otthagyott az üres folyosón, és visszatért a többiekhez.

Kiléptem a Lurdy házból, és őrült lassan sétáltam hazafelé. Már nem is séta volt, csak botorkálás. Újra és újra lejátszottam a fejemben az előbbi pillanatokat, amiknek hatására akaratlanul is elmosolyodtam. Ma énekeltem a ByTheWay-el.

3. rész

Íme a 3. rész, örülnék ha tetszett, nem tetszett, pipákat raknátok.:) Jó olvasást!

Az RTL székház előtt már óriási tömeg volt, mikor Lauval odaértünk. Mindenki izgatott volt, az emberek ugráltak, tapsolgattak, gyakoroltak, sikongattak is páran, akik már nagyon nem bírtak magukkal. A sor araszolt befelé, de állati lassan. 3 óra múlva én is bejutottam, és a pólómra ragasztotta a szimpatikus szervező csajszi a sorszámomat. Hosszas keresgélés után leültünk egy - egy székre barátnőmmel, és még utoljára elpróbáltam a számomat, de már nem tudtam tovább tökéletesíteni.

Délután 4-kor kerültem sorra. Nem volt olyan unalmas a várakozás, Lauval egész jól elvoltunk, és a többi várakozó versenyzőjelöltet pásztáztuk a tekintetünkkel, és hallgattuk, ahogy próbálnak. Voltak nagyon jók is, ennek hatására kicsit beparáztam.

Mikor szólítottak, elöntött az idegesség, és a pulzusom iszonyatosan megugrott. Eddig csak nyugodtan üldögéltem a székemben, és várom az eseményeket, de amikor tényleg szólítanak, és menned kell, az valami egészen más érzéssel tölt el mindenkit. Kezembe nyomtak egy mikrofont, és még várnom kellett pár percet, hogy felmehessek a mentorok elé.

Végre besétálhattam. Lassú, megfontolt léptekkel léptem ki a sötétségből, hogy ha meggondolom magam, még el tudjak futni időben. Amint viszont megpillantottam a 4 mentort, és a közönséget, tudtam, hogy már nincs visszaút. Most vagy soha.

Tóth Gabi megkérdezte a nevem, mire bemutatkoztam, majd Alföldi Róbert a papírjait kezdte lapozgatni. Valószínűleg megtalálta a nevemet, ugyanis picit közelebb hajolt a papírhoz, majd rámnézett.

-Ma van a születésnapja? - kérdezte meglepődött arckifejezéssel.

-I.. Igen - válaszoltam akaratlanul is dadogva, mert nem szerettem volna ezt most szó szerint világgá kürtölni.

-Akkor hajrá - adott az előző kérdésére teljesen másféle választ, mint amilyet vártam volna, majd egy bíztató mosollyal jelezte, hogy kezdhetem az éneklést.

Meghallottam a zeném alapját, és próbáltam mindent kizárni körülöttem. Elképzeltem, hogy a szobámban állok, és csak gyakorolok, ugyan úgy, ahogyan eddig és senki sem hall. Bizonytalanul kezdtem neki a szám első sorainak. "Well you only need the light when it's burning low, only miss the sun when it starts to snow.." Éreztem, hogy a hangom nem tökéletes, szóval még jobban koncentrálni kezdtem, és végre elkezdtem élvezni, hogy itt állok. Kinyitottam a szemem, ránéztem a közönségre, és pozitív visszajelzéseket kaptam. Sokan mosolyogtak, összesúgtak. Mikor beindult a szám, egy kicsit mozogni is kezdtem rá, és egyre több mosolyt véltem felfedezni a közönség sorai között. A szám végén akaratlanul is elmosolyodtam, a zsűrit fűrkésztem. Megosztó arckifejezéseket láttam, fogalmam sem volt, mit gondolhatnak. Szikora Robi szólalt meg előszőr:

-Egy igazi fiatal reménysége vagy a popszakmának. Van még mit tanulnod, de szerintem jó lesz ez - mondta, majd ránézett a mellette ülő Geszti Péterre, aki még hosszasan végigmért, és gondolkozott.

-Öm... - kezdett bele - egyetértek Robival, tényleg sokat kell még fejlődnöd, de a hangod meg van ehhez a versenyhez - mondta ki a szavakat, amiket előszőr el sem hittem, és a szám elé kaptam a kezem, visszafolytva ezzel könnyeimet.

-Akkor szavazzunk - mondta Robi, nem várva meg a másik 2 zsűritag véleményét.

-Én egy határozott igent mondok - szólalt meg Gabi, és rámmosolygott.

-Én is - mondta Szikora, és már csak 1 igen választott egy a továbbjutástól. Pulzusom az egekbe szökött, reméltem, hogy nem ájulok el mindjárt.

-Legyen igen - mondta Geszti, majd az összes mentor Alföldi Róbertre nézett, aki még gondolkodóban volt.

-Na jó - nyögte ki, de láttam rajta, hogy nem rosszindulattal, csak egy kis cinizmussal ejtette ki a szavakat. Ekkor már hallottam Lau barátnőm sikongatását a kulisszák mögül, aki Istenes Bence mellett nézte végig az előadásom. Már én sem tudtam visszafolytani a könnyeimet, de amíg még tudtam beszélni, egy köszönömöt belenyögtem a mikrofonba, és kifutottam, egyenesen Lau nyakába ugrottam.

-Jézusom! Megcsináltad! - sikongott a fülembe, ami kicsit fájt a fülemnek, de nem érdekelt, örültem, hogy büszke rám. Én egyenlőre alig fogtam fel, hogy mi történt az elmúlt percekben.

Elköszöntünk Bencétől, majd a folyosón keresztül visszaindultunk oda, ahol várakoztunk, de közben már pár srác sétált velünk szembe, valószínűleg ők a következő fellépők. Ahogy közeledtek, kettő közülük nagyon ismerős volt. Előszőr a kínai srácot pillantottam meg, akivel Olivér volt az étteremben. Nem hittem el. Egyre közeledtek, és már Olivért is felismertem. Azt hittem, nem érhet több sokk ma, de ez most csak a hab volt a tortán. Olivér is rögtön felismert, és ahogy mellém ért, kicsit lassított, rámkacsinott és úgy sétált el mellettem. Megcsapott az illata, ahogy elsuhant mellettem, és egy pillanatra megzavarta az elmémet. Visszacsöppentem a valóságba, megfogtuk a táskánkat, és kifelé indultunk a székházból.

-Ez meg mi az isten volt? - fogta meg Lau a karom útközben, hogy álljak meg, és kérdőn nézett rám.

-Micsoda? - kérdeztem, habár pontosan tudtam miről beszél.

-Ez azzal a sráccal a válogatón. Ismered?

-Egyszer bejött az étterembe, az egyik másik sráccal együtt, és véletlenül leöntöttem... nem beszélgettünk sokat, de azt mondta, hogy még találkozunk... - magyaráztam, de Lau még mindig nem értett semmit. Ráhagytam, nem magyarázkodtam tovább. Nem mondtam neki semmit arról, hogy mit éreztem, amikor előszőr megláttam, és most, mikor lazán szembesétált velem az RTL-nél. Nem is érdekelt most igazán, hogy mit gondol erről a barátnőm. Egyet tudtam biztosan, hogy még sohasem vártam ennyire semmit, mint most azt, hogy Olivér újra szembesétáljon.