14. fejezet

Kis késéssel, de megjött az új rész. Remélem tetszik, elég sokat javítottam már rajta, de ennyire futott. Vélemények, pipák jöhetnek.:) Köv. részt nem ígérem a héten, talán a hétvégére.
Puszi



Semmit sem mertem tenni. Csak álltam, csendben, csukott szemekkel, és vártam. Vártam a reakciót az utolsó hang után.
Pár másodperc után tapsvihar és füttyögések, majd székek tolódása hallatszott a nézők felől. Lassan néztem ki a közönségre. A mentorok állva tapsoltak, csak Szikora Robi nem. A nézők nagy része is felállt a helyéről. Kinéztem oldalra, ahol Anikó, Tomi, Benny, Sziki és Ákos óriási vigyorral tapsoltak nekem, és ujjongtak. Szemeimmel Olit kerestem mögöttük, de nem láttam semerre. Ya Ou is feltűnt a többi srác mellett, és vállát vonta meg, jelezve, hogy nem tudja, hol van Olivér. Ya Out tényleg nem lehet átverni, teljesen világos volt számára, hogy ki után kutatok a szemeimmel. Visszanéztem magam elé, és a mentorok már leültek, majd Lilu lépett mellém.
-Váó! Nem is tudok mást mondani, fantasztikus voltál! Hallgassuk meg a zsűri véleményét is - adta át a szót előszőr Geszti Péternek, aki 3 percig dicsérgetett, majd a végére azért még tett egy megjegyzést az egyik dalrészletre, hogy azért mégse fényezzen annyira. A többi mentor is hasonlóan vélekedett, és mikor Szikora Robi azt mondta, félti tőlem a srácait, hatalmas pír ült ki az arcomra, és hátrasandítottam abba az irányba, ahol előbb a fiúk örültek nekem. Ya Ou és Sziki rögtön levágták, és hatalmas nevetésben törtek ki, majd hamar elkomolyodtak, mert a röhögés kihallatszott a nézőkhöz, és onnan is halk kuncogások hallatszódtak. Robi is elnevette magát. Gabi nagyon büszke volt rám, és természetesen sírva is fakadt, hogy mennyire meghozta a gyümölcsét a sok munka. Miután Lilu végszóként megdicsérte a ruhám, és bemondta a szavazási lehetőségeket, integettem a kamera felé, és kifutottam a színfalak mögé. Iszonyatosan boldog voltam, és próbáltam visszaidézni a színpadon töltött pillanataimat, de az izgatottság és kitörő örömöm ellepte az elmém, így másra sem tudtam gondolni, csak hogy életem első TV-s, komoly szereplését nem szúrtam el. Sok sikert kívántam az MDC-nek, ugyanis ők következtek. Örömkönnyeimmel küszködve haladtam lassan a színpad mögött, amikor valaki hátulról felkapott és megpörgetett, én pedig egy halk sikolyt eresztettem ki a számon. Az illető a talpamra helyezett, magával szembe fordított.  A haja még mindig tökéletesen állt, szeme reménysugárzóan csillogott. Mélyen a szemembe nézett, majd egy hosszú cuppanós puszit nyomott az arcomra.
-Hihetetlen vagy! - ámuldozott, én pedig köszönet képpen átöleltem, amit rögtön viszonzott. Benny ragadta meg ölelőm karját, és rángatta el.
-Ne haragudjatok, de Olivér, mindjárt mi jövünk! - pattogott Benny, én pedig csak legyintettem, hogy semmi baj, bár örültem volna még pár másodperc kellemes együttlétnek a szőkeséggel. Olivér bólogatott, és még egyszer hátranézett, mielőtt a sötét díszlet végleg elnyelte volna.

*

Szinte érezhető volt, ahogyan a feszültség izzó szikrái az összes döntőst megrázza. Volt aki a másikat figyelte, vagy maga elé bámult, más pedig a mentorába kapaszkodott erősen. Már csak 3 kiadó hely volt, és 5-en álltunk a színpadon. Anikó, az MDC, a Fat Phoneix, a ByTheWay  és én. Lilu csak tovább húzta az időt, amitől csak idegesebb lettem. A fiúk csapatnevére vártam. Becsuktam a szemem és megszorítottam Gabi kezét, mikor Lilu nagy levegőt vett és...
A BYTHEWAY!!! üvöltötte a mikrofonba, mire iszonyatosan megkönnyebbültem. A fiúk ugrálni kezdtek, Ya Ou lerogyott a földre és tenyerébe temette a kezét. A többiek Robi nyakába ugrottak, aki megköszönte a kamerába a szavazatokat. A fiúk gyorsan végigölelték a még színpadon várakozókat, köztük engem is. Olivér lassan és szorosan ölelt magához és halkan súgott valamit a fülembe: "Tudom, hogy neked is sikerült." Egy könnycsepp gurult végig az arcomon, amit gyorsan letöröltem, és visszaálltam eredeti pozíciómba. A srácok kifutottak és mikor már nem látta őket a kamera, megölelték egymást, és gratuláltak egymásnak. Csodálatos volt nézni az összetartásukat és a barátságukat. Valóban felnéztem rájuk, talán még sohasem találkoztam ilyen emberekkel, mint ezek a srácok.
Elmerültem a fiúkról formált gondolataimban, amikor egy hatalmas üvöltés és üdvrivalgás közepette Lilu az én nevemet üvöltötte a mikrofonba. Egy pillanatra lesokkoltam és fogalmam sem volt, hogy mi történik. Kellett pár másodperc, mire felfogtam, hogy mi is történt valójában, de ekkor már Gabi szorongatott és összetett kézzel és zuhogó könnyekkel köszöngetett a nézőknek. Szám elé kaptam a kezem és kitört belőlem is a zokogás, most már tényleg. Nem tudtam és nem is akartam visszafojtani. Hihetetlen volt, hogy tényleg megcsináltam. Kisírt szemekkel hagytuk el a színpadot, és a színfalak mögött Gabi mind 3 mentoráltjának gratulált, és közölte, hogy még keményebb munkára számíthatunk a következő héten, hogy a mai produkciónkat übereljük.
Odamentem a többi már bejutott döntőshöz, és szinte egyszerre ugrottak mind a nyakamba. Pár perc múlva levegőhöz jutottam, és eltávolodtak tőlem. Olivér velem szemben állt, a többiek gyűrűjén kívül, és zsebre tett kézzel nézett rám sármos mosolyával. Elmosolyodtam, ő pedig széttárta a kezeit, majd megszólalt.
-Megmondtam - lassan jött oda hozzám, majd magához húzott, és megölelt.
-Köszönöm - súgtam hozzá, és fejét a vállamba túrta, ami csikizett, de közben nagyon jól esett.
-Húúúú - hallottam a hátam mögül a többi döntős szájából egyszerre, és mindketten elnevettük magunkat.
-Jólvan srácok, elég lesz - mondta Olivér, és én is a többiek felé fordultam, akik a kezüket ökölben tartva a szájuk elé tartották, és hülye képeket vágtak. Olivér is bevágta magát a pózba, én viszont nem bírtam abbahagyni a röhögést.

Ekkor a Fat Phoenix 2 tagja rohant be közénk, és mindenki sikítozni, ujjongani kezdett. Miután lement az örvendés, megfagyott a levegő, ugyanis a két párbajhős, Anikó és az MDC pár percen belül talán az utolsó dalukat éneklik a műsorban.

*

"A műsortól búcsúzik... Eckert Anikó." hangzott a mondat Lilutól, és egy pillanatra drámai helyzet állt be, és mindenki a színpadra igyekezett elköszönni Anikótól. Lehetetlen volt, hogy kibírjam könnyek nélkül, hiszen a barátnőm és lakótársam esett ki a showból, amire senki sem számított.
Az After-X-ben Adél és Bence a kiesettel beszélgettek elsőként, és mikor Anikótól elköszöntek, már el is indult hazafelé. Mindenki más a háttérben ült unottan és fáradtan, arra várva, hogy végre hazamehessünk.
11 óra körül vége lett az adásnak, és valamennyien az öltözőinkbe indultunk összecuccolni. Nagyon boldog voltam, hiszen folytathattam a műsort, de az, hogy máris elveszítem a lakótársam, picit megtörte az örömömet, és a vigyor az arcomról már csak a szívem heves dobogásán érződött. Elköszöntem a többiektől, és sétálva indultam el a Corvin sétányra. Mint mindig, most is vágytam Olivér nyugodt, bársonyos hangjára és kezei bizalmat és biztonságot sugárzó fogására, de most ezt nem kaptam meg. A srácokkal volt elfoglalva, és valószínűleg már úton vannak, hogy megünnepeljék a továbbjutást.

Fáradtan és erőtlenül léptem be a liftbe, ami felszállított a megfelelő emeletre. Percekig szerencsétlenkedtem, mire sikerült kinyitnom az ajtót, és belépnem a lakásba. A lakást sötétség uralta, de Anikó bőrőndjeinek alakját kivettem a sötétségből. Halk motyogás és sírdogálás hallatszott a szoba felől, ahonnan halvány kis fény szűrődött ki az ajtó alatt. Benyitottam, és Anikó már a cuccait pakolta a költözéshez.
-Máris elmész? - kopogtam az ajtón, és karba tett kézzel dőltem neki az ajtófélfának.
-A szüleimhez megyek vissza Nyíregyházára - szipogta, és bedobott egy kupac alsóneműt a táskájába. -Csak ma este tudnak értem jönni - hangja elcsuklott a mondata végén, és az ágyra dőlve sírni kezdett. Odamentem hozzá, és átöleltem. Borzasztó volt ilyen letörtnek látni. Tudtam milyen érzés, mikor összetörik az ember álma, így teljesen átéreztem a fájdalmát.
Fél óra múlva csengettek, ami azt jelentette, hogy meg is jöttek Anikóért. Hosszas, szavak nélküli búcsúzkodás után kisétált az ajtón, és egyedül maradtam a hatalmas lakásban. Ide oda mászkáltam, próbáltam kicsit elrendezni a cuccaimat, szétszórni a lakásban, hogy ne tűnjön olyan üresnek. Nem sok idő után feladtam, és fürdeni indultam. A fürdőszobáig sem jutottam el, mikor kopogtak az ajtón. Hatalmas sóhaj hagyta el a testemet, és az ajtó felé indultam. A látvány, ami az ajtó kinyitásakor elém tárult, megmosolyogtatott, és már el is felejtettem, mit akartam az előbb.