15. fejezet

Ahogy ígértem, megjött az új rész!:) Remélem nagyon, hogy tetszeni fog nektek, nekem igen. Van benne egy kis idő ugrás, és szerintem érdemes elolvasni az előző, azaz 14. rész végét, hogy értsétek mi is történik.:) Már én sem emlékeztem mi volt a vége.:D
Jó szórakozást, véleményeket várok sok szeretettel, hogy tetszik-e vagy nem, mert ha nem, akkor még most változtatok, és nem ilyen stílusban viszem tovább a sztorit.:)
xo Kinguu



Szinte fájdalmas volt, ahogyan szememet lassan kinyitva az ablakon beszűrődő fény megzavarta az eddig uralkodó sötétet az elmémben. Hosszas nyújtózkodás után tekintettem körbe. Felmértem a környezetemet, ami meglehetősen rendetlen volt. Az ágyamban feküdtem, de a fejem nem a megszokott irányba volt. Tegnapi ruháim szanaszét hevertek a tágas szobában, rajtam pedig egy több számmal nagyobb fehér póló lógott. Félve, elzsibbadva, és emlékek után kutatva sétáltam ki a nappaliba. Feles poharak és piás üvegek látványa fogadott, viszonylag egy helyre rendezve. A kanapét befedő, általában kisimított pléd összegyűrve és félig a földön hevert. Zavarodottan kezdtem pakolgatni a lakásban, amit immár egyedül birtokoltam. Egy ruhadarabot felemelve a földről fehér por szállt a levegőbe, amitől levegővel együtt beszívva köhögni kezdtem. Az illat, amit éreztem, rendkívül ismerős volt. Egy hosszú este zavaros emlékeiből álló képsora futott át az agyamon, majd eddig is remegő vékony lábaim végleg cserbenhagytak, és kikapcsoltam.

*

Testembe kellemetlenül hasított végig egy éles hang. Kiabálás. Több hang együttes ordibálása zavarta meg a nyugalmat. Arcomon nedvességet éreztem. Sok sok vízcsepp folyt végig homlokomtól egészen az államig, onnan pedig a puha szőnyegre, amin feküdtem. Azt hiszem ugyanaz, amin utoljára álltam, már amennyire emlékszem. Szemem olyan nehezen tudtam kinyitni, mintha ólomból lennének a szemhéjaim. A világosság ismét zavaró volt, de kíváncsiságom felülkerekedett, és erőlködve, de végül láttam mindent. Négy ijedt arc volt felettem. Egyiküknek telefon volt a kezébe, de mikor látta, hogy magamhoz tértem, hirtelen vetett véget a beszélgetésnek. Nem akartam megszólalni, úgysem lett volna hangom. A négy srác egyszerre fogott meg és segített felállni, de egyensúlyom teljesen elhagyott, így rögtön vissza is zuhantam volna a padlóra, ha a 8 erős kéz nem tart még 5 percig és ültet a fotelra. Az eddigi kiabálást most kétségbeesett csend váltotta fel, és a 4 alak szorosan ült körém, és csak szugeráltak. Kicsit zavaró volt, de örültem, hogy itt vannak. Jelen pillanatban fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem, vagy mondanom. Így csak megköszörültem a torkom, és egyenként végignéztem rajtuk. Kétségbeesettség, zavarodottság, és szomorúság is visszapillantott rám. Egyedül a szőkeségbe nem láttam bele. Olyan volt, mintha félne, de közben bűntudatot ébresztett.
Hirtelen szólalt meg az egyik.
-Mi történt itt? - a kérdés hallatán erősen kezdtem gondolkozni, de az sem jutott eszembe, egyeltalán miért feküdtem a földön és parázik mindenki. Körbenéztem a szobában. Viszonylag rend volt. Pár ruhadarabom összehajtva feküdt a kanapé karfáján. A piás üvegek most a kukában voltak. Furcsa volt minden. Halvány de borzasztó emlékek csak akkor villantak be, mikor az asztalon fehér por nyomait láttam. Mikor a többiek látták, hogy szemem könnybe lábadt, Ya Ou gyorsan pattant fel, söpörte kezébe a cuccot és a mosogatóban öblítette le.
-Ki a franc adta ezt neked? - kérdezte már hangosabban és dühösebben az imént említett srác, és mivel nem tudtam a választ a kérdésre, csak megvontam a vállam és utat engedtem a könnyeimnek. Benny szorosan ült mellettem és keze nyugtatóan pihent a derekamon.
-Szerintem inkább aludnia kéne - szólt egész halkan Olivér a másik oldalamról, a többiek pedig csak bólogattak. Ismét segítőkezet nyújtottak, de most a sírástól és félelemtől hagyott el minden erőm. Végül Sziki kapott fel és vitt egészen a hálószobámig, ahol gondosan betakart, egy puszit adott a homlokomra, majd magamra hagyott. Aludni viszont képtelen voltam. Minden erőmmel azon voltam, hogy emlékeim a felszínre jussanak, és összerakhassam a képet, de akaratlanul is a számomra legfontosabb bandatag képe ugrott be a fejembe. Hallottam kintről bársonyos hangját. Tehát még mindig itt vannak. A tudat, hogy vigyáznak rám, picit megnyugtatott, de annyi kérdés cikázott a gondolataimban, hogy végül teljesen belefáradtam, és elaludtam.

Riadtan pattantak ki a szemeim, mikor mozgolódást éreztem magam mellett, és egy másik kéz ért az enyémhez.
-Sshh, nyugi, csak én vagyok - szólalt meg a fiú, pulzusom pedig hirtelen lassult le az előbbi magasságról. Hihetetlen, mire képes egy mondatával. Bőre érintésére a megszokott bizsergést éreztem a hasamban. Lassan felé fordultam, és mélyen a szemébe néztem. Békét és megértést sugárzott, ami nem tudom miért, de nagyon jól esett.
-Miért jöttél be? - kérdeztem kicsit rekettesen.
-A nevemet kiabáltad - simított ki egy hajszálat a szemem elől, majd folytatta -Szerintem álmodtál - mondata befejeztével halványan elmosolyodott, én pedig furcsálva néztem rá. Ilyet még sohasem tettem ezelőtt, legalábbis nem tudok róla. Nem emlékeztem, mit álmodtam, csak arra, hogy Olivér benne volt. Fejemet a srác mellkasára fektettem, és szorosan öleltem át a derekánál a hasa alatt. Ezt viszonozva egyik kezével karomnál ölelve, másikkal a derekam simogatva húzott magához. Egy ideig így voltunk, aztán teljesen egyenletesen kezdett lélegezni. Elaludt. Pólója alól egy kicsit kilátszott a csipője, és alsógatyájának szegélye. A látvány csábító volt, így olyan finoman, ahogy ő csinálná, végigsimítottam a kezemmel, ahogy engedtem az öleléséből, és pólója alá nyúltam. Lassan simogattam végig kockás felsőtestén, újra és újra. Éreztem, ahogy halkan nyög egyet, és a derekam kitartóan tartó kezével picit megszorítja. Pár perc után megpróbált még közelebb húzni magához, de még mindig aludt. Elálmosodtam, és kezemet megállítottam, de még mindig puha bőrén pihentettem. Száz százalékos biztonságban éreztem magam, így amint lehunytam a szemem, már el is szenderültem.