20. fejezet

Meghoztam a 20. részt Nektek, ugyanis többen mondtátok, hogy már várjátok, és világért sem akarlak váratni titeket, szóval tessék.:) Szerintem jó rész lett, bár kicsit rövid, és depi hangulat, de remélem tetszeni fog.:) Pipálni, véleményezni ér.
xo Kinguu





Délután 2-kor szabadultam a próbámról, ami mivel már csütörtök van és közeledik az újabb élő show, nagyon fárasztó volt. A büfénél Szikivel és Ya Ou-val futottam össze, akik a nevetgélésből rögtön visszavettek, amint megpillantottak.
-Sziasztok srácok. Mi ez a hirtelen csend? - utaltam a feltűnő elnémulásra érkezésemkor, és keresztbe tettem a kezem.
-Semmi - vágták rá szinte egyszerre, majd Sziki folytatta -Mi újság veled, Vic? Hogy vagy? - kérdezősködött, mire Ya Ou finoman homlokához csapta a tenyerét, és megrázta a fejét.
-Minden oké... mi van veletek? - meglehet, hogy ez a két srác amúgy is totál bolond, de most meglehetősen furcsán viselkedtek, és biztos voltam benne, hogy valamit elhallgatnak előlem, és ez nem tetszett.
-Semmi - mondták ismét egyszerre -Eljössz velünk ebédelni? - kérdezte Ya Ou és hosszasan nézett a szemembe válaszra várva. Eddig fel sem tűnt, mennyire jóképűek ezek a srácok.
-Persze, együnk valamit - adtam be a derekam, majd rögtön eszembejutott, hogy Olivért is el kéne hívnom, hátha lesz lehetőségem kettesben beszélgetni vele. -A többieket is hívjuk? - mutattam az öltözőjük felé, és abban a percben Bence jelent meg mellettünk, valószínűleg az ebéd szó ide vonzotta. -Vagyis akkor már csak egy negyed maradt.
-Őm... azt hiszem, azt mondta Olivér, hogy ma nem ér rá - vakargatta a fejét Benny, és a többiekre nézett, és valami furcsa kommunikációt folytattak le egymás közt, ugyanis csak sorban nézegettek egymásra, de egy szó sem jött ki a szájukon, majd Ya Ou aprót bólintott és végül rám nézett.
-Szerintem induljunk - barátságosan átkarolt, és elindultunk a kijárat felé, mikor egy gondolat suhant át az agyamon.
-Csak egy perc, elmegyek mosdóba - fordultam vissza -Tényleg csak egy perc - próbáltam oszlatni a kételyeket, amiket a fiúk szemébe véltem felfedezni, majd egyenesen a mosdó felé vettem az irányt, de mikor láttam, hogy hátat fordítanak, éles kanyart vettem a ByTheWay feliratú öltöző felé.
Halkan nyitottam be, remélve, hogy a szőkeséget itt találom, a szokásos pozíciójában hátradőlve a széken a telefonját nyomkodva, de legnagyobb megdöbbenésemre nem így történt. Amint megfelelő szögben bepillantottam a helyiségbe, a tükörben egy fekete hajú cicababát pillantottam meg - Olivér karjaiban.

Lábaim földbegyökereztek, és nem hittem el, amit látok. Még kellett pár másodperc, amíg felfogtam, hogy mi is történik előttem, és eljutott az elmémig, hogy Olivér csókjai most egy másik lány ajkait találják, és könnyek közt csaptam be magam mögött az ajtót, remélve, hogy ezzel elérem a kívánt hatást, és legalább egy pillanatra elszakadnak egymástól. Már szinte futva menekültem a helyszínről, és száguldottam a női mosdó felé, ahová belépve a tükörben egy szétesett, könnyektől ásztatott, karikás szemű lányt pillantottam meg, és ettől csak még jobban kétségbe estem. Rátámaszkodtam a mosdóra, és csak gondolkodtam. Nem bírtam végiggondolni semmit, az érzelmek és emlékek csak jöttek és mentek, villámgyorsan keresztül az agyamon, ezernyi érzést kiváltva belőlem. Akkor és ott lepörgött előttem az összes elmúlt hét, amit Vele töltöttem. Minden perc, minden pillantás, minden érintés, minden csók, minden beszélgetés. Eszembe jutott, amikor előszőr majdnem megcsókolt az esőben, aztán a számomra még mindig ismeretlen helyszínű randinkon. Pontosan lejátszódott bennem az első csók a konyhában, aztán a második a szobámban, amit mindkétszer megzavart valaki, akit most  homályos elmémből nem tudtam előhalászni, hogy ki volt. Eszembe jutott a buli, ahol láttam csókolózni Anikóval, és az utána eltöltött percek a teraszon. Éreztem karjának ölelését magamon, amint az első vele való ébredés járta át az elmémet. Eszem bejutott aggódó tekintete, mikor mellém feküdt, mikor kiütöttem magam, és megnyugtató hangja úgy hatolt az elmémbe, mintha most is itt állna mellettem. A tegnap este emlékei sokadszor babonáztak meg, és a vágy, hogy újra hozzám érjen, még mindig nem enyhült. Fájdalmas volt, ahogyan minden vele kapcsolatos dolog újra és újra lejátszódott bennem, és elképzelni sem tudtam eddig a pillanatig, milyen lehet őt más valakivel együtt látni. Itt volt ideje annak, hogy magamnak is be mertem vallani, hogy szerelmes vagyok Olivérbe, de amennyire szükségszerű volt ez már, annyira volt kínzó a tudat, és mintha ezernyi tű szurkálna belülről, minden erőm eldobva a földre rogytam, és vártam, hogy felébredjek ebből a rémálomból.
Reménykedésem alábbhagyott, mikor két karom erős kezek ragadták meg, és úgy állítottak talpra, mint akit 3 napra kiütöttek. Kinyitottam a szemem, és távolról még mindig láttam a kétségbeesett lányt a tükörben, és tudatosult bennem, hogy ez az egész nem egy álom. A két segítőmnek megpróbáltam könnyíteni a dolgát, és nagy nehezen lábaimra terhelni, de valahogy akárhányszor ezzel próbálkoztam, csak újra feltört bennem a zokogás, amit már nagyon untam, de nem bírtam tenni ellene. Így botladoztunk ki egy kocsiig, ahová félig kínai barátom lassan beültetett, majd ő maga beült mellém, Sziki pedig a kormány mögé ült, és erős gázt adva ott hagytuk az épületet, amire most úgy tekintettem, mint egy vesztes csata helyszínére, ahol én voltam a vesztes.