21. fejezet

Íme a 21. fejezet. Nagyon szépen köszönöm az előző részhez kapott pipákat és véleményeket, nagyon sokat jelentenek!:) Jó szórakozást ehhez a részhez is, remélem hasonló reakciókat vált ki, mint az előző.
xo Kinguu





-Mondtam, hogy vigyázzunk!

-Honnan tudhattam volna, hogy nem oda megy?

-Ennél feltűnőbben mi sem csinálhattuk volna!

-Szegény lánynak erre volt most legkevésbé szüksége. - hallottam halkan beszűrődni a mondatokat a szobámba, ahol órák óta fekhettem temérdek zsebkendő társaságában, amik már mind könnyeimtől voltak nedvesek. A délután látottak folyamatosan belülről emésztettek. Úgy éreztem, egy világ tört össze bennem.

Semmit sem akartam, csak feküdni az ágyamban, kizárni mindent és csak lenni. Meglenni egyedül, csendben és sírni. Kiadni magamból mindent, ami régen fájt, és ami éppen fáj. Jól esett a magány, meglenni magamban egy ideig. Csak néztem ki a fejemből, és voltam. Nem zavart senki és semmi. Egészen addig, amíg hideg kezek nem érintették az enyémet hirtelen, amitől összeugrottam. Benny ült az ágyam szélén, és nézett rám szánakozó képpel, amire most egyáltalán nem volt szükségem. Utoljára becsuktam a szemem, mély levegőt vettem, és végül kifújtam minden negatívumot a testemből. A most már édesen mosolygó fiúra néztem, és felültem az ágyamban.
-Sajnálom - mondta gyönyörű, magas hangján, én pedig csak vállamat vontam. Már nem tudtam mit
mondani, mintha belül üresség tátongott volna bennem. Nem voltam teljesen magamnál. Nem gondolkodtam, és engedtem be most semmit. Csak lassan odakúsztam Bence mellé, és átöleltem, amit rögtön viszonzott. Fejemet széles vállára fektettem, el tudtam volna aludni rajta. Légzése lassú és egyenletes volt, ami ellazított. Ismét csak lebegtem a világban, kizárva a külvilág félelmeit és gonoszságait. Szemeim maguktól csukódtak le, elmém pedig öntudatlanul vitt messzi helyekre. Furcsa képek villantak be. Először ismeretlen tájak, aztán egyre ismerősebbek. A régi otthonom, elhunyt nagyszüleim háza... majd a környék, ahol most élünk. A lurdy-ház, egy próbaterem, és egy ismerős színpad. Egy lakás, egy rendezett és belakott lakás. Emberek. Rengeteg ember, füst és alkohol. Borongoltam az embertömegben felfedezett kis folyosókon. Sok arc, rengeteg ismerős és ismeretlen figura. Majd hirtelen bevillan az egyetlen arc, ami az utóbbi időben életet lehelt belém. Ott volt, és mosolygott rám. Hozzámért, és mintha áramütést szenvedtem volna, azzal a lendülettel ki is oltott belőlem mindent...

*

Sötét volt, mikor takaróm alól kiemeltem a fejem. Telefonom után kezdtem tapogatózni, amit végül párnám alatt találtam meg. Zárgombot megnyomva a hirtelen éles fénytől percekig semmit sem láttam. Lassan kitisztulva a képernyő hajnali fél 3-at mutatott. Feloldottam a telefonom, és nézelődni kezdtem rajta, hátha rájövök, mi történt velem megint. Rengeteg üzenet és nem fogadott hívást jelzett a sarokban, amiknek a feladója nagyrészt Olivér volt. Ezt látva csak bezártam mindent és visszatettem telefonom oda, ahol találtam, majd elindultam a konyhába valami frissítőért.
Odakint a kanapén Benny barátom pihent halkan szuszogva. Lopakodva álltam mellé és terítettem rá egy lepedőt, majd visszasettenkedtem egy pohár vízzel a kezemben a szobámba. Azt elfogyasztva megint a magányba burkolóztam, és úgy láttam jónak, ha inkább visszamenekülök a takaró nyújtotta biztonságba és egyedüllétbe, ahol senki sem bánthat.
8 órakor keltem fel ismét, már szürkület volt. Telefonom kellemes dallamot hallatott fejem alól, amit még egy
ideig hallgattam, majd kinyomtam, és lassan mozogva a fürdőszobát vettem be úticélnak, de előtte egy gyors pillantást vetettem Benny felé, aki még mindig békésen aludt a kanapémon. A tükör ilyesztő képet mutatott, mintha nem is én lettem volna. Arcom sápadt és süllyedt volt. Szemeim alatt a rengeteg alvás ellenére hatalmas karikák jelentek meg, amiket a 10 kiló alapozó sem tüntetett el, amit a fejemre kentem. Hajamat megmostam és kiegyenesítettem. Miután már nem néztem ki úgy, mint egy zombi, valami csinos ruha után néztem, hogy eltereljem nem túl sok életkedvet sugárzó arcomról a figyelmet. Aznap csajosra vettem a figurát. Egy fehér farmer, kedvenc bézs színű felsőm és egy magastalpú bokacsizma mellett döntöttem, amit Louis Vuitton táskámmal és pár ékszerrel egészítettem ki. Viszonylag elégedetten léptem ki az ajtón, és indultam meg a próbára, amihez őszintén szólva semmi kedvem nem volt. James Arthur Roses című számát dolgoztuk fel a héten Gabival, ami most rendkívűl aktuálissá vált, és nem pont az a szám volt, ami most javítana a hangulatomon. Nehézkesen vittem végig minden sort, de végül Gabi meg volt velem elégedve, így csak másfél óráig kínzott a rengeteg megjegyzendő feladattal. Már a színpadon próbáltunk, hiszen utolsó nap volt az élő show előtt, aminek a súlya csak ekkor tudatosult bennem.
Próba után sietősen távoztam az épületből, mindenféle találkozást elkerülve. A közeli Starbucks-ba siettem, ugyanis barátnőmmel beszéltem meg találkozót. Odabent Lau már a szokásos White Mochámmal várt, amiért hálás voltam, és hamar el is fogyasztottam. A forró ital feltöltött, és nagyon jól esett.
-Mi újság?- kérdezte Lau az első korty kávé után, de láttam rajta, hogy pontosan tudja, mi újság.
-Semmi - adtam nem túl kielégítő választ, és nagyot kortyoltam a finom italból.
-Próbál elérni - szólalt meg pár perc néma csend után újra, de nem nézett rám.
-Tessék? Te beszéltél vele? - emeltem fel kicsit a hangom, amivel felhívtam magunkra a figyelmet.
-Vic, kérlek... - mondta halkan és könyörögve a velem szemben ülő lány, és alig láthatóan körülnézett. -Ő keresett meg, még tegnap. Aggódik érted. Mint mindenki. - szemembe ismét könnyek gyűltek, de visszafolytottam őket, mielőtt újra előtörnének.
-Talán ha nem lenne ilyen idióta, nem állna fenn ez a probléma - táskám és kabátom felkaptam a székről, ahová akasztottam őket, és kiviharzottam a kávézóból, egyenesen ki a már zuhogó esőbe, aminek hálás voltam, mert elmosta a szememből kifolydogáló sós folyadékot. Nagy léptekkel indultam meg hazafelé. Mire a Corvinra értem, úgy néztem ki, mint aki mindenestül csobbant egy vízzel teli medencébe. Vágytam egy habos forró fürdőre, egy vígjátékra, popcornra, és valakire, akivel ezt mind véghezvihetem. De a Corvin kongott az ürességtől ez idő tájt. Csak abban bíztam, hogy Bencét még megtalálom valahol, és megköszönhetem neki, hogy este velem maradt.
Csendben léptem be a lakásomba, én magam sem tudom, miért. Talán nem akartam felébreszteni Bennyt, bár kétlem, hogy délután 2 órakor még aludna. A lakásban viszont senki sem volt. Körülnéztem a szobákban, de semmi. Valószínűleg neki is próbája van a fiúkkal. Mit is gondoltam, majd itt fog rám várni és pátyolgatni egész nap? Rá kellett jönnöm, hogy nem csak az én problémám létezik ezen a világon. Csináltam magamnak egy kakaót, és a TV elé gubbasztottam, amin végül az Animal Planet csatorna mellett döntöttem. A bébielefánt nehézkes etetése közben csörrent meg a telefonom mellettem. Félve néztem a kijelzőre, amin legnagyobb meglepetésemre nem várt személy neve villódzott.