3. rész

Íme a 3. rész, örülnék ha tetszett, nem tetszett, pipákat raknátok.:) Jó olvasást!

Az RTL székház előtt már óriási tömeg volt, mikor Lauval odaértünk. Mindenki izgatott volt, az emberek ugráltak, tapsolgattak, gyakoroltak, sikongattak is páran, akik már nagyon nem bírtak magukkal. A sor araszolt befelé, de állati lassan. 3 óra múlva én is bejutottam, és a pólómra ragasztotta a szimpatikus szervező csajszi a sorszámomat. Hosszas keresgélés után leültünk egy - egy székre barátnőmmel, és még utoljára elpróbáltam a számomat, de már nem tudtam tovább tökéletesíteni.

Délután 4-kor kerültem sorra. Nem volt olyan unalmas a várakozás, Lauval egész jól elvoltunk, és a többi várakozó versenyzőjelöltet pásztáztuk a tekintetünkkel, és hallgattuk, ahogy próbálnak. Voltak nagyon jók is, ennek hatására kicsit beparáztam.

Mikor szólítottak, elöntött az idegesség, és a pulzusom iszonyatosan megugrott. Eddig csak nyugodtan üldögéltem a székemben, és várom az eseményeket, de amikor tényleg szólítanak, és menned kell, az valami egészen más érzéssel tölt el mindenkit. Kezembe nyomtak egy mikrofont, és még várnom kellett pár percet, hogy felmehessek a mentorok elé.

Végre besétálhattam. Lassú, megfontolt léptekkel léptem ki a sötétségből, hogy ha meggondolom magam, még el tudjak futni időben. Amint viszont megpillantottam a 4 mentort, és a közönséget, tudtam, hogy már nincs visszaút. Most vagy soha.

Tóth Gabi megkérdezte a nevem, mire bemutatkoztam, majd Alföldi Róbert a papírjait kezdte lapozgatni. Valószínűleg megtalálta a nevemet, ugyanis picit közelebb hajolt a papírhoz, majd rámnézett.

-Ma van a születésnapja? - kérdezte meglepődött arckifejezéssel.

-I.. Igen - válaszoltam akaratlanul is dadogva, mert nem szerettem volna ezt most szó szerint világgá kürtölni.

-Akkor hajrá - adott az előző kérdésére teljesen másféle választ, mint amilyet vártam volna, majd egy bíztató mosollyal jelezte, hogy kezdhetem az éneklést.

Meghallottam a zeném alapját, és próbáltam mindent kizárni körülöttem. Elképzeltem, hogy a szobámban állok, és csak gyakorolok, ugyan úgy, ahogyan eddig és senki sem hall. Bizonytalanul kezdtem neki a szám első sorainak. "Well you only need the light when it's burning low, only miss the sun when it starts to snow.." Éreztem, hogy a hangom nem tökéletes, szóval még jobban koncentrálni kezdtem, és végre elkezdtem élvezni, hogy itt állok. Kinyitottam a szemem, ránéztem a közönségre, és pozitív visszajelzéseket kaptam. Sokan mosolyogtak, összesúgtak. Mikor beindult a szám, egy kicsit mozogni is kezdtem rá, és egyre több mosolyt véltem felfedezni a közönség sorai között. A szám végén akaratlanul is elmosolyodtam, a zsűrit fűrkésztem. Megosztó arckifejezéseket láttam, fogalmam sem volt, mit gondolhatnak. Szikora Robi szólalt meg előszőr:

-Egy igazi fiatal reménysége vagy a popszakmának. Van még mit tanulnod, de szerintem jó lesz ez - mondta, majd ránézett a mellette ülő Geszti Péterre, aki még hosszasan végigmért, és gondolkozott.

-Öm... - kezdett bele - egyetértek Robival, tényleg sokat kell még fejlődnöd, de a hangod meg van ehhez a versenyhez - mondta ki a szavakat, amiket előszőr el sem hittem, és a szám elé kaptam a kezem, visszafolytva ezzel könnyeimet.

-Akkor szavazzunk - mondta Robi, nem várva meg a másik 2 zsűritag véleményét.

-Én egy határozott igent mondok - szólalt meg Gabi, és rámmosolygott.

-Én is - mondta Szikora, és már csak 1 igen választott egy a továbbjutástól. Pulzusom az egekbe szökött, reméltem, hogy nem ájulok el mindjárt.

-Legyen igen - mondta Geszti, majd az összes mentor Alföldi Róbertre nézett, aki még gondolkodóban volt.

-Na jó - nyögte ki, de láttam rajta, hogy nem rosszindulattal, csak egy kis cinizmussal ejtette ki a szavakat. Ekkor már hallottam Lau barátnőm sikongatását a kulisszák mögül, aki Istenes Bence mellett nézte végig az előadásom. Már én sem tudtam visszafolytani a könnyeimet, de amíg még tudtam beszélni, egy köszönömöt belenyögtem a mikrofonba, és kifutottam, egyenesen Lau nyakába ugrottam.

-Jézusom! Megcsináltad! - sikongott a fülembe, ami kicsit fájt a fülemnek, de nem érdekelt, örültem, hogy büszke rám. Én egyenlőre alig fogtam fel, hogy mi történt az elmúlt percekben.

Elköszöntünk Bencétől, majd a folyosón keresztül visszaindultunk oda, ahol várakoztunk, de közben már pár srác sétált velünk szembe, valószínűleg ők a következő fellépők. Ahogy közeledtek, kettő közülük nagyon ismerős volt. Előszőr a kínai srácot pillantottam meg, akivel Olivér volt az étteremben. Nem hittem el. Egyre közeledtek, és már Olivért is felismertem. Azt hittem, nem érhet több sokk ma, de ez most csak a hab volt a tortán. Olivér is rögtön felismert, és ahogy mellém ért, kicsit lassított, rámkacsinott és úgy sétált el mellettem. Megcsapott az illata, ahogy elsuhant mellettem, és egy pillanatra megzavarta az elmémet. Visszacsöppentem a valóságba, megfogtuk a táskánkat, és kifelé indultunk a székházból.

-Ez meg mi az isten volt? - fogta meg Lau a karom útközben, hogy álljak meg, és kérdőn nézett rám.

-Micsoda? - kérdeztem, habár pontosan tudtam miről beszél.

-Ez azzal a sráccal a válogatón. Ismered?

-Egyszer bejött az étterembe, az egyik másik sráccal együtt, és véletlenül leöntöttem... nem beszélgettünk sokat, de azt mondta, hogy még találkozunk... - magyaráztam, de Lau még mindig nem értett semmit. Ráhagytam, nem magyarázkodtam tovább. Nem mondtam neki semmit arról, hogy mit éreztem, amikor előszőr megláttam, és most, mikor lazán szembesétált velem az RTL-nél. Nem is érdekelt most igazán, hogy mit gondol erről a barátnőm. Egyet tudtam biztosan, hogy még sohasem vártam ennyire semmit, mint most azt, hogy Olivér újra szembesétáljon.