10. fejezet

Tádáá, mosolynap alkalmából itt is az új rész!:) Remélem tetszeni fog, és mindenki rengeteget mosolygott ma. Nekem átlagos napom volt, de rengeteget nevettem ma a barátaimmal.:) Jó szórakozást a részhez, a komik és pipák pedig nagyon jól estek az előző részhez, most még többet kérek!!!:) Köv. rész hétvégén, ha lesz sok pipa.



-Maguk mit keresnek itt fiatalok? Ez magánterület - világított egy nagy, piros betűs táblára az idős férfi, akihez a lámpa fénye tartozott.
-Sajnálom, már megyünk is - válaszolt Olivér, majd szokásához híven kézen fogott, és kivezetett a sötétségből a házak közül az utcalámpák által megvilágított útra, ahol leparkolt.

A hazaút meghitt csendben telt. Mikor a Corvin sétányra értünk, ugyan ilyen csendben sétáltunk fel a 3. emeletig, ahol útitársam egészen Anikóval közös lakásunkig kísért.
-Nagyon jól éreztem magam - mondatomon elmosolyodott, és egy lágy puszit lehelt az arcomra.
-Jó éjszakát - köszönt el, majd még egy szívtipró nézés után fordult meg, és hagyott magamra. A lépcsőfordulóban még visszanézett egyszer, én pedig próbáltam leerőltetni arcomról az idétlen vigyoromat, amit kiváltott belőlem.

Másnap ismét a napsugarak meleg érintésére ébredtem a puha ágyamban. Pár percig élveztem még a melengető Nap érzését, és a következő napon kezdtem agyalni. Már péntek volt. Az utolsó próbák, az utolsó nap az élő show előtt. Rettenetes izgalom fogott el, és a gyomrom percek alatt mogyorónyi méretűre zsugorodott. Több ezer ember fog látni. Nem ronthatom el, végre itt az esély, amire régóta várok. Ezekkel a gondolatokkal tápászkodtam fel, és készültem fel a mai napomra. Egy kényelmes, de csinos szettet húztam magamra, egy pár centi magas őszi bokacsizmával. Nem eredeti, de mégis kedvenc Louis Vuitton táskámba beledobtam a telefonom, a kulcsom, pár zsebkendőt, és pár sminkcuccot, amik nélkül nem lépek ki az utcára.

A Lurdy-ba érve már az összes x-faktoros lázas készülődése fogadott. Egyedül Tomi foglalkozott velem, mikor besétáltam, ugyanis rögtön felém sietett, és egy hatalmas baráti öleléssel köszöntött.
-Neked is szia. Mitől vagy ilyen vidám? - érdeklődtem.
-Nem tudom, de nagyon izgulok - lelkendezett, én pedig csak nevettem a srác viselkedésén.
-Én is - tördeltem az ujjaim.
-Mit fogsz énekelni? - kérdezte kiváncsian.
-Meglepetés - kacsintottam rá egy huncut mosollyal, majd mindketten nevetni kezdtünk a gesztusomon.
-Hát, kíváncsian várom. De most mennem kell - intett oda zenésztársának, majd egy gyors puszit nyomott az arcomra, és elsietett. Ahogy elment, kicsit távolabb a falnak dőlve, zsebre tett kézzel a szőke énekesemet véltem felfedezni, amint felém nézett. Nagy lendületet véve lökte el magát a faltól, mikor látta, hogy észrevettem, és közeledni kezdett. Én is tettem felé néhány lépést, de ekkor Gabi kiáltott, hogy menjek próbálni. Egy "Bocsi" jelzést adtam Olivérnek, aki egy kicsit csalódottan váltott irányt, és ment be egy próbaterembe, ahol Ya Ou-t láttam üldögélni egy puffon.

A próba egész jó hangulatban telt, Gabi elégedett volt velem, aminek nagyon örültem, pláne ezen a napon. A közös produkciót egyszer próbáltunk el, mind a 12-en egy teremben. Mondanom sem kell, a fiúkat nehéz volt összeszedni, hogy ne hülyéskedjék el az egészet, de végül azért csak sikerült elénekelni egyszer a We own the night című dalt.

Próba végén Lili, Anikó, én, és a ByTheWay szinte egyszerre vetődtünk le a Lurdy büféjénél lévő kanapékra. Olivér természetesen egyedül foglalt be egy ülőhelyet, amin fekvő pózban helyezkedett el.
-Gyerekek, én már most elfáradtam - szólalt meg, miközben csukva volt a szeme.
-Pedig még el sem kezdődött - nevetett Sziki, mi pedig bólogattunk. Hát igen, mindenkinek megterhelő volt ez az első komoly próbahét, de hamarosan biztosan belerázódunk.
-Én megyek, szükségem van egy jó hosszú habfürdőre - álltam fel, és a kabátom után nyúltam. Köszöntem és elindultam. Pár méter után Olivér ugrott elém.
-Várj! Nem jössz át hozzánk?
-Most? - kérdeztem meglepődötten. Váratlanul ért a kérdése.
-Igen. Nálunk is tudunk pihenni - hozódott szája arra az édes mosolyra, amit imádok.
-Hát jó, menjünk - Oli még jobban mosolygott, majd visszafutott a kabátjáért, és lepacsizott Ya Ou-val, aki utána rámnézett, és kacsintott egyet. Furcsa érzésem támadt, mintha ellenem szövetkeztek volna, de nem foglalkoztam vele, csak a következő órákon agyalva indultam Olivér után.

-Kérsz valamit inni? - kérdezte Olivér már náluk, amikor kinyitotta a hűtőt, ami tele volt mindenféle finomsággal, aminek gondolom a 90%-a az övé volt. Amíg az italokat készítette elő, én megint körülnéztem a lakásukban, ahol a poszter gyűjteményük azóta már több darabbal gazdagodott. Pár róluk készített rajzot is láttam a lakásban itt-ott.
-Már most nagy rajongótáborotok van - mondtam Olinak, mikor leült közel mellém a zöld garnitúrára, 2 whiskys pohárral a kezében.
-Ez mi? - néztem rá kérdően.
-Mindenki kikészült a próbától - kezdte, és kitöltött mindkét pohárba egy kis italt -Egy kis turbó - adta kezembe az egyiket, én pedig még mindig nem értettem, mit akar ezzel az egésszel.
-Te most akarsz inni? - tartottam felé a poharat, ő viszont meggyőzően bólogatott. Még egy ideig győzködött, majd végül együtt lehúztuk a piát.
A 3 pohár után már sokkal felszabadultabbak voltunk, de még egyáltalán nem részegek.
-Na jó, ideje enni valamit - állt fel Oli mellőlem, de megszédült egy picit, és imbolyogva tette meg az első lépéseket a konyha felé.
-Majd én - nevettem és megelőzve őt, a konyhába siettem, és kinyitottam pár szekrényt rágcsálnivaló után kutatva.
Még keresgéltem, mikor egyszer csak éreztem, hogy a srác besuhant a konyhába, és szorosan mögém állt. Kicsit oldalra fordítottam a fejem, hogy megnézzem, még is mennyi távolság van köztünk, de nem észleltem semennyit sem. Olivér idegtépő lassúsággal és gyengédséggel ért hozzám, és simította el nyakamtól a hajamat. Állát lassan helyezte a vállamra, és suttogva szólt hozzám.
-Találtál valamit? - feje még mindig az enyém mellett pihent, és az illata már megint az elmémet zavarta össze. Lassan fordultam meg és néztem a gyönyörű szemeibe. Ő egy tapodtat sem mozdult, így a távolság nem változott közöttünk. Közeledni kezdett, már amennyire még tudott. Arcom megint kezei közt volt, és úgy cirógatta a szám szélét a hüvelykujjával.
-Nem tudod, mióta várok erre - szólalt meg olyan halkan, hogy ha pár centivel távolabb áll, már én sem hallottam volna.
-Csak a pia miatt van - mondtam és továbbra is próbáltam megállni, hogy ne bámuljam hívogató ajkait.
-Nem vagyok részeg - mondta egyértelműen, és láttam rajta, hogy tényleg nem az. Pulzusom az egekbe, pillangók tömegével, testem úgy remegett, mint a nyárfalevél. Úgy éreztem, le tudnám élni az életemet így, ilyen közelségben Olivérrel. Mindennél jobban vágytam rá, és hihetetlen, hogy ezt csak most vallottam be magamnak.
Oli egyik kezét lassan csúsztatta le a derekamig, ahol erős kezével még közelebb húzott magához, amit már nem is értettem, hogyan lehetséges. Levegővételnyi hely sem volt már az ő teste és az én testem között. Minden porcikáját éreztem, ahogyan egymásnak tapadtunk, és huncut mosolyra húzta a száját. Ettől nekem is mosolyognom kellett, erre reagálva pedig kicsit erősebben szorított magához.
A szőkeségem hangyányit eldöntötte a fejét, és ajkainak puha, minimális érintését már éreztem az enyémen. Éreztem, hogy tétovázik, így szemébe néztem, és ő is engem figyelt. Biztos jelet adtam neki, hogy tegye meg, és értette a célzást. Ajkának egyre nagyobb részét éreztem a számon, és az érzés, ami ekkor elárasztott, mindennél jobb volt. Olyan volt, mintha egyszerre minden vágyam teljesült volna, és akkor semmi másra nem vágytam, csak rá.


Lassú, de érzelmes csókot váltottunk. Testünk még mindig kitartóan egymáséhoz tapadt. Átkaroltam Olivér nyakát, és szőke, puha hajába túrtam, és egy halk nyögést engedett a száján, majd kezeit a fenekemre csúsztatta. Isteni pillanatunkat ismét egy ajtó hangos csukódása zavart meg.
-Ez nem lehet igaz - mondta Olivér halkan magában dühöngve, és mindketten a hang irányába kaptuk a fejünket.